Ne az edző neme legyen a fontos! – Andy Murray írása

Gyerekkoromban bátyámmal, Jamie-vel a skóciai Dunblane-ben laktunk, a helyi teniszpályákhoz közel. Mivel édesanyám elfogadható színvonalon teniszezett és edzőként is dolgozott, egyértelmű volt, hogy mi is játszani fogunk.

Édesanyám igazi energiabomba, már gyerekkorunkban is munkamániás volt, gyakran hajnali 4-kor indul a napja. Ő a példaképem az eltökéltsége és a munkamorálja miatt, valamint azért, mert mindig azt teszi, amit akar. A mai napig rendszeresen úton van, oktat, így próbálja átadni a tenisztudást az embereknek és lehetőséget biztosítani a gyerekeknek, lányoknak, női edzőknek.

Édesanyám volt az edzőm kiskorom óta, és teniszpályafutásom során jó tapasztalatokat szereztem a női edzőkről. Viszont amikor profi játékos lettem, azt tapasztaltam, hogy alapvetően minden férfi játékosnak férfi edzője van, és a legtöbb esetben a sportolók körül dolgozó stábok többi tagja is férfi.

Amikor 2014-ben új trénert választottam, fontos szempont volt, hogy egy korábbi játékossal dolgozzak – úgy gondoltam, pszichológiai szempontból ez sokat segíthet a felkészülés során, mert egy volt játékos megérti a nagy versenyeken a részvétellel és a győzelmi elvárásokkal járó nyomást. Hozzám hasonlóan Amélie Mauresmo is ideges típus, nyert nagy tornákat, ami ugyanolyan stresszes, mint veszíteni, ezért úgy éreztem, megért majd engem.

Amikor bejelentettem, hogy ő lesz az edzőm, olyan reakciókat váltott ki – még a hozzám közel állókból is –, hogy rájöttem, van egy kis probléma. Kizárólag a neme miatt kérdőjelezték meg a kinevezését, nem a képességei vagy a pályafutása során elért eredményei alapján.

Remekül dolgoztunk együtt Amélie-vel, a közös munka során Grand Slam-döntőbe jutottam, sokan mégis kudarcnak értékelték a vele töltött időszakot, mert nem nyertem GS-viadalt. Őt hibáztatták, ami a többi edzőm esetében sosem fordult elő – akkor mindig én voltam a hibás, engem kritizáltak, amikor vesztettem. Amikor együtt dolgoztunk, a vesztes meccsek után gyakran kaptam kérdéseket az Amélie-vel való kapcsolatunkról, ami korábbi edzőim kapcsán sohasem fordult elő.

A legjobb edzőknek a legjobb embereknek kell lenniük, hihetetlen, hogy a riói olimpiai játékokon a legjobb edzők mindössze 11 százaléka volt nő – ezen a területen nyilvánvalóan fejlődni kell. Gondolkodásmód, készség és intelligencia tekintetében nincs olyan ok, ami arra mutatna, hogy a nők ne lehetnének a férfiakkal egyenértékűek, és remélhetőleg ez meg is változik, ha a nők több lehetőséget kapnak. Érdekesség, Tokióban szerepel a legtöbb női versenyző az olimpiai játékok történetében (48.8 százalék), ami azt mutatja, hogy már történt előrelépés.

A nemzetközi szinten magasan jegyzett sportok közül a tenisz a legjobb abból a szempontból, hogy a díjazás itt a legigazságosabb az ugyanazon a tornán induló férfi és női játékosok között. Ám ahelyett, hogy ezt ünnepelnék, inkább megkérdőjelezik a sportágon belül. Pedig ez vonzó a nézőknek, a szponzoroknak, a tévécsatornáknak, mindenkinek, szóval ne vesztegessük az időnket vitatkozással, hanem fordítsuk előnyünkre az egészet, és tegyük még ismertebbé a sportágunkat!

Az olimpiának fontos szerepe van a nemek közötti egyenlőség szempontjából is. A sportrajongók azért követik az ötkarikás játékok eseményeit, mert ott a világ legjobb férfi és női sportolói méretik meg magukat – a sportok és sportolók kavalkádja szórakoztató, ezért is az olimpia a legsikeresebb sportesemény. Életem első nyári játékán, 2008-ban Pekingben megnéztem a vegyes párosok tollaslabdameccseit, és egyszerűen imádtam. Ehhez kapcsolódóan az emberek szívesen nézik a vegyes párosokat a teniszben is; több sportágnak is példát kellene venni ebből, és elgondolkodni azon, mit szeretnének látni a rajongók.

A tavalyi wimbledoni vegyespáros-meccsünk Serena Williamsszel jó példa volt arra, hogy ez a felállás tel­jesen más sportközönséget vonz, hozzáállást vált ki. Általában ha nyerek vagy veszítek Wimbledonban, az emberek odajönnek hozzám, és azt mondják: „szép munka” vagy „pech”. De a Serenával közös meccs után sokan úgy jöttek oda: „Örülünk, hogy láttunk Serenával játszani. Zseniális volt.” Ami azt mutatja, hogy a szurkolók szívesen nézik a vegyes párosokat, és nekünk ki kellene használnunk ezt a sportág népszerűsítésére.

Vajon miért nem látjuk be mégsem, hogy ez jó?