Köves útján – Klein Ron jegyzete

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2017.09.17. 00:34

Köves Gábor vállalta.

Amikor két és fél évnyi remek munka után tavaly decemberben Kuhárszky Zoltán úgy döntött, Valkusz Máté edzőjeként nem illendő tovább a férfiválogatott szövetségi kapitányaként is dolgoznia, nem tolongtak a pozícióért. Bár a csapat a legmélyebb gödörből már kilábalt – 2014-ben a Davis-kupa euro-afrikai zóna III. osztályában szenvedett, amelyben szerepelni nem érdem, hanem állapot –, így is kockáztatott a korábbi Dk-játékos, amikor igent mondott a feladatra.

Februárban a Szlovákia elleni I. osztálybeli csata volt az első tétmérkőzése. Északi szomszédunkkal szemben tavaly hazai pályán buktunk el tükörsimán, most meg Pozsonyban kellett Kövesnek irányítania a válogatottat. A realitás sima szlovák győzelmet diktált, aztán a bennmaradásért ki-ki meccs a lengyelekkel, és mire Köves kettőt pislog, ki is esünk.

Ezzel szemben Fucsovics Márton és Balázs Attila kiváló teljesítményének hála, a férfiválogatott előbb nyert Szlovákia ellen, majd a szombati párosbeli sikerrel az oroszokkal szemben 2–1-re vezet. Egyetlen győzelemre került tehát a világcsoportba jutástól, a sportág 16 legerősebb nemzeti együttesétől – ez az a szint, amelynek a ranglistahelyezések alapján a magyar férfitenisz a közelében sincs.

A Davis-kupa viszont másik világ, itt számít a hazai pálya, a csapatszellem, valamint a szövetségi kapitány személye. Az ATP-tornákkal ellentétben a csapatversenyben az edző végig ott ülhet a játékos oldalán, a szünetekben taktikai és technikai tanácsokat ad, emellett olykor a pszichológus szerepét is át kell vennie – de Köves intézkedett tiszta törülköző, magnézium, energiaszelet és egyéb hasznos kiegészítők ügyében is a mérkőzések közben.

A kapitányt nem hagyták egyedül, a kispad mögül Kuhárszky mellett Fucsovics edzője, Sávolt Attila is adott tanácsokat. De mégis, amikor Fucsovics pénteken kilátástalannak tűnő harcot vívott Andrej Rubljovval, a szünetben Köves egyedül maradt, neki kellett lelket öntenie a legjobb magyar játékosba. Fucsovics végül nyert, válogatottunk pedig immár egyetlen lépésre van a csodától.

Bárhogyan is alakul a vasárnapi játéknap – a realitás még mindig két orosz győzelmet diktál –, a csapatnak már biztosan nem kell szégyenkezve az öltözőbe vonulnia.

Jó, hogy Köves Gábor vállalta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik