Ketten a világ ellen – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2019.01.20. 00:22

Magyar magyar oldalán – ritkaság, örömteli kuriózum tenisz Grand Slam-tornán, s persze az is szívmelengető, hogy győzelemmel tették meg közös történetük első lépését Melbourne-ben.

Babos Tímea és Fucsovics Márton elhatározása, hogy jövőre a tokiói olimpián vegyes párosban együtt indulnak, már a bejelentéskor megmozgatta a fantáziát. Főképpen azért, mert a világteniszben jegyzett honfitársainkról van szó, akiknek jó esélyük van arra, hogy az öt karika jegyében is maradandót alkossanak. Elsősorban természetesen a klasszisuk jóvoltából, ám az sem utolsó szempont, hogy a kiírás szerint 16 pár indulhat vegyesben, magyarán jó esély van arra, hogy öregbítsék saját hírnevüket s persze Magyarországét is.

Addig természetesen még hátravan a kvalifikáció (is), sőt egyelőre az a legfontosabb, hiszen csak az játszhat társsal, aki saját jogon megszerezte a részvétel jogát. Nincs okom, hogy ne higgyem: Babos és Fucsovics olimpiai induló lesz.

De most vissza a jelenbe, amelynek pozitívuma, hogy sikerrel vették az Australian Open első akadályát, nem mellesleg rutinos párosjátékosokat legyőzve, ám nálam fokozott a jókedv, azért, mert kifejezetten örültek annak, hogy egymás társaságában küzdhetnek.

Babos persze már rutinos a társas műfajban, világbajnoki címvédőként ez természetes, Fucsovicsot viszont egymás után érték a meglepetések, rácsodálkozott Babos ejtésére, s nemigen tudott mit kezdeni Csang Suaj „női” szervájával. De – ahogy mondták – egy pillanatig sem érezték, hogy gond lehet, még úgy sem, hogy végül szuperrövidítésben dőlt el a meccs.

Együtt harcol tehát a két legmagasabban jegyzett magyar teniszező, ami jelzésértékű, hiszen azt sugallja, enyhén szólva sem árt, ha a legjobbak fognak össze valamely nemes cél érdekében. És esetükben az is eszébe jut az ászoktól, röptéktől, pörgetésektől távol lévő kívülállónak, hogy van előzménye a társulásuknak: együtt kezdtek harcot a szövetség ellen. A csata még tart, igazságot tenni nem a kívülálló dolga, ám az olimpiai szándék azért sejteti: valóban nem a magyar színekkel van bajuk.

Ketten a világ ellen – ez az összefoglalása Babos Tímea és Fucsovics Márton szövetségének, tehetségüket, eredményeiket ismerve, úgy gondolom, lévén szó sportról, kikaphatnak, de – nem veszíthetnek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik