Egyre fontosabb – Federerrel és Nadallal kezdődik a Laver-kupa

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 10:12
null
Roger Federer Genfben a Laver-kupa eddigi legismertebb fotója elé állt oda: 2017-ben Prágában ugrott örömében a svájci nyakába Rafael Nadal (Forrás: LaverCup/Clive Brunskill)
Az ATP először levegőnek nézte a Laver-kupát, most már eltiltani sem mer az érdekében – Roger Federer rendezvényének harmadik felvonása következik.

 

Prága és Chicago után Genf. Harmadik alkalommal rendezik meg a Laver-kupát, amely gyakorlatilag Roger Federer rendezvénye. Az általa alapított ügynökség szervezi, az ő főszponzorai a legnagyobb támogatók, annál pedig elképzelni is nehéz jobb reklámot, mint amikor a tenisztörténelem legnépszerűbb szereplője azt hangoztatja, mennyire fontos neki ez az esemény.

A Laver-kupát 2017-ben még óriási ellenkezés fogadta az ATP-nél, ami alapvetően érthető, hiszen a kupa hetében „rendes” férfitornák is vannak, amelyek nyilván nem tudnak versenyezni Federer hívó szavával, így Metz és Szentpétervár lemarad a legjobb játékosok szerepléséről.

Az elmúlt két évben aztán az ATP rájött, nem teheti meg a Laver-kupával, hogy levegőnek nézi, mert ahhoz túl népszerű. Az idén már a hivatalos ATP-naptárba is bekerült, és bár egyelőre világranglistapont nem jár a játékosoknak, idővel talán még ez is megtörténhet – az mindenesetre fontos első lépés, hogy immár az ATP is minden erejével reklámozza a péntektől vasárnapig tartó versenyt.

FEDERER VISSZAVONUL?

Egy genfi televíziós interjúban elhangzott mondatból kiindulva néhány brit portál tényként közölte: Roger Federer a jövő évi wimbledoni Grand Slam-tornát követően visszavonul.

Ez nincs kizárva, hiszen a legendás teniszező 38 éves, ám az egyik legismertebb svájci teniszszakíró, a Federerről könyvet író René Stauffer állítja, ő ott volt a beszélgetésen, és csupán kiforgatták a klasszis szavait. Federer mindössze annyit mondott, egyelőre Wimbledon végéig döntötte el, mely versenyeken lép pályára a következő idényben. Azt is elárulta, hogy egyeztet a családjával és a stábjával a tokiói olimpiai indulás lehetőségéről – arról viszont szó sem esett, hogy Wimbledont követően visszavonulna.

A napokban hivatalossá vált, hogy Federer egy héttel később kezdi el a felkészülést 2020-ra, mert novemberben még bemutató mérkőzést játszik Buenos Airesben az argentin Juan Martín del Potróval.

A lebonyolítás az elmúlt két évvel megegyező lesz: összesen kilenc egyéni és három párosmérkőzést rendeznek, a pénteki győzelmek 1, a szombatiak 2, a vasárnapiak 3 pontot érnek, és az a csapat nyeri meg a kupát, amelyik eljut 13 pontig. Az összecsapások két nyert játszmáig tartanak, de az esetleges harmadik szettben nem hagyományos módon, hanem 10 pontig tartó szuperrövidítésben döntik el a találkozót. A teniszezők ranglistapontot tehát nem kapnak, de fellépési pénzt igen – ez a része nem nyilvános a megállapodásnak, az viszont publikus, hogy a győztes csapat tagjai fejenként 250 ezer dollárt vihetnek haza.

Az eddigi két Laver-kupát a Team Europe nyerte meg, és az idén is favorit lesz, hiszen Federer mellett a spanyol Rafael Nadal, az osztrák Dominic Thiem, a német Alexander Zverev, a görög Sztefanosz Cicipasz és az olasz Fabio Fognini kap szerepet Björn Borg csapatában. A Team Worldöt Genfben három amerikai, John Isner, Taylor Fritz és Jack Sock, a kanadai Milos Raonic és Denis Shapovalov, illetve az ausztrál Nick Kyrgios képviseli John McEnroe irányítása mellett.

A Davis-kupához hasonló csapatszellemet és hangulatot imádják a sportolók, a lebonyolítás újszerű és izgalmas, a pontozás, a játékpercek elosztása, a sötétszürke kemény borítás mind remek, a marketing, a szervezés, a rajongók szórakoztatása profi – nem véletlen, hogy Chicagóban 90 ezren látták a helyszínen a Laver-kupát, a 18 ezer férőhelyes genfi Palexpóba pedig rekordidő alatt elkapkodták a belépőket.

A sikerben főszerepe van Federernek, és nemcsak a támogatói miatt: az ő kérésére vállalta el a névadó szerepét a legendás Rod Laver, aki 81 évesen is jelen lesz; 2017-ben és az idén Nadal, tavaly a szerb Novak Djokovics volt hajlandó pályára lépni a US Open után nem sokkal; Borg és McEnroe a kapitányi szerepet fogadta el sorozatban harmadszor.

A svájci „szervező” elvárásának megfelelően a játékosok mind komolyan veszik a mérkőzéseket. Federerre nem csupán befolyásos sportolóként, teniszezőként is nagy szükség volt: az első, prágai Laver-kupa amiatt lett igazán népszerű, mert a közönség őt és Nadalt először láthatta félig-meddig tétmérkőzésen együtt párosozni – korábban egyetlen alkalommal álltak ugyanazon a térfélen, de az jótékonysági rendezvényen történt, nem sporteseményen, televíziónézők milliói előtt.

A kupa a kezdeti tiltakozások után tehát egyre nagyobb szerepet kaphat a sportágban, az ATP is jelentős partnerként tekint rá. A szervezésbe az ausztrál és az amerikai teniszszövetség, azaz a négy Grand Slam-torna birtokosai közül kettő is beszállt. Olyannyira nőtt a jelentősége az eseménynek, hogy az ATP a Laver-kupa miatt nem tiltotta még el Nick Kyrgiost, aki a US Openen korruptnak nevezte a szervezetet…

Mivel a 20-szoros Grand Slam-bajnok szívügyének tekinti a kupát, előfordulhat, hogy visszavonulását követően csak itt lép pályára még néhány évig, ezzel emelve az értékét. Egyelőre viszont Federer aktív, a legjobbak közé tartozik, így a Laver-kupa csak az egyik állomása az évben, nem az egyetlen.

LAVER-KUPA
TEAM EUROPE–TEAM WORLD
Az 1. nap programja
13.00: (Tv: Eurosport1)

Dominic Thiem (osztrák)–Denis Shapovalov (kanadai)
Fabio Fognini (olasz)–Jack Sock (amerikai)
19.00: (Tv: Eurosport1)
Sztefanosz Cicipasz (görög)–Taylor Fritz (amerikai)
Roger Federer, Alexander Zverev (svájci, német)–Denis Shapovalov, Jack Sock (kanadai, amerikai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik