Davis-kupa: új helyszínen játszik a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.18. 12:56
Új helyszínen, a Lurdy Ház mögötti területen játssza szeptemberi, Csehország elleni Davis-kupa-párharcát a magyar férfi teniszválogatott.

A magyar szövetség szerdai közlése szerint a világcsoportban maradásról döntő mérkőzésre szeptember 14-16-án kerül sor.

Jövő tavasz előtt a Margitszigeten biztosan nem lesz játékra alkalmas pálya, legutóbbi rendezvényeink otthonát, a Kopaszi-gátnál létesített területet viszont elveszítettük, s mivel Magyarországon nincs az ITF-világcsoportos követelményeinek megfelelő stadion, kénytelenek voltunk ismét új helyszínt keresni” – vázolta a helyzetet Richter Attila főtitkár.

Elmondta, több lehetséges helyszínt megvizsgáltak, de nem volt egyszerű dolguk, hiszen a nemzetközi szövetség (ITF) igen szigorú követelményeket szab a rendezésre.

A négyezer fős nézőtér alapkövetelmény, miként az elhelyezésre, parkolásra, kiszolgálásra, a csapatok szállítására, elhelyezésére vonatkozóan is világszerte egységes szabályokat kell betartanunk” – tette hozzá a helyszínkiválasztás nehézségeivel kapcsolatban. Kifejtette, végül a Lurdy Ház vezetőivel sikerült megfelelő megállapodást kötniük, s a hatalmas parkoló terület Pékerdő utca felőli szegletében épülhet fel a teniszváros.

A magyar csapat – mely 1996 után tavaly került vissza a legjobb 16 nemzetet felvonultató világcsoportba – február elején a nyolcaddöntőben 3–2-re kikapott a tavaly döntős Belgiumtól, ezért kell osztályozót játszania a bennmaradásért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik