Davis-kupa: párosban is kikaptunk, döntősök a németek

GYŐRI FERENC (Frankfurt)GYŐRI FERENC (Frankfurt)
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 13:54
null
A németek nyerték a harmadik meccset is (Fotó: MTSZ/Zádor Péter)
Válogatottunk 5:0-s vereséget szenvedett  Németországtól a Davis-kupa világcsoportjának selejtezőjében Frankfurtban.

 

Tim Pütz, Jan-Lennard Struff–Borsos Gábor, Nagy Péter 6:2, 6:3

AZ AGRESSZIVITÁS VOLT A KULCS

Jan-Lennard Struff, a német válogatott játékosa:
„Nagy különbség, hogy három vagy két nyert szettig tart a mérkőzés. Előbbi esetben akkor sincs dráma, ha elveszítesz egy játszmát, mert van időd rátalálni a helyes útra, utóbbinál viszont sokkal nehezebb helyzetbe kerülsz a rossz starttal. Ezért előre eldöntöttük Timmel, hogy az első ponttól kezdve agresszíven játszunk majd és készen is álltunk erre. A saját szerváinknál és az adogatásfogadásoknál egyaránt agresszívek voltunk, ez volt a győzelmünk kulcsa a magyarok ellen.”

Az első szervagém Borsosra jött ki, aki egyébként nem rossz ebben a műfajban, azonban előbb Pütz, majd Struff is fantasztikus ritörnnel borzolta a kedélyeinket. Pütz viszont mosolyt is csalt az arcunkra, hiszen könnyű röptét rontott, míg párosunk három bréklabdát hárított. Rögtön maratoni gémbe bonyolódtak a felek, a kimenetel szerencsére a mieinknek kedvezett (1:0). Struff adogatásaihoz gyakorlatilag hozzá sem lehetett szagolni, Nagy Péter következett. Újabb nehézségek adódtak, háromszor második szervára kényszerült játékosunk, amikor meg nem, akkor Pütz remekül ritörnözött, semmire ment el az adogatójáték (1:2)... Pütz messze nem volt olyan stabil, mint a hórihorgas Struff, ennek eredménye három bréklabda lett Magyarország oldalán. Kettős hibával egyenlített csapatunk, ismét Borsos volt a soros. A forgatókönyv változatlan maradt, három német bréklehetőség, az viszont az újdonság erejével hatott, hogy ebből kettőt hárítottak Borsosék – a harmadikat nem (2:3). Az addigi leghosszabb labdamenettel indult Struff játéka, azt a németek nyerték, ahogy a gémet is. Nagy Péter magabiztos adogatásokkal kezdett, aztán egy küzdős gém lett belőle, olyannyira, hogy a németek duplabrék-előnybe kerültek (2:5). Pütz nem hibázott, az első szett után túl sok mindenbe nem kapaszkodhattunk.

A második játszma elejének legfontosabb eseménye Nagy Péter első sikeres adogatójátéka volt, ezzel 2:1-re vezetett a magyar válogatott. Pütz simázott, Borsos Gáboron volt a világ szeme. Továbbra is versenyben maradtak fiaink, Nagy szépen dolgozott a hálónál, partnere is biztos kézzel ütött (3:2). Nagy a következő gémben is kirukkolt egy parádés röptével, utána mehetett adogatni. A hetedik gém mindig kulcsfontosságú a játszma közepén, és sajnos a németek kihasználták az első bréklehetőségüket (3:4). Pütz szervája is feljavult – a sebességével előtte sem volt baj, csak a pontosságával –, egyetlen labdamenetet nyertek a mieink (3:5), Borsos a mérkőzésben maradásért adogatott. Az első pont a házigazdáké lett, a harmadik is, a negyedik után két meccslabdához jutottak. Az elsőt Nagy szép hálójátékkal, a következőt lecsapással hárította. Lett azonban harmadik is, annál Borsos kemény szervája segített. A negyedik német eséllyel is megbirkóztak a mieink, ám engedélyeztek ötödiket is a riválisnak, ami a találkozó végét jelentette (3:6).

Németország jutott be a Davis-kupa november 18–24. között Madridban rendezendő 18-as nagydöntőjébe.

Alexander Zverev–Borsos Gábor 6:3, 6:4

A negyedik meccsen az eredeti kiírás szerint Alexander Zverev és Piros Zsombor következett volna, ám a 19 éves Piros pénteken hosszú mérkőzésen kapott ki Philipp Kohlschreibertől, minek során a vádliját is ápolni kellett, így végül Köves Gábor kapitány Borsos Gábort küldte pályára.

„ZVEREV ELLEN ÉLMÉNY VOLT”
Borsos Gábor: – Próbáltuk a maximumot kihozni a párosból, jobb lett volna, ha többször tudjuk hozni a szervánkat és nagyobb nyomást helyezünk a németekre, akik nagyon jól játszottak. Nem volt ellenszerünk, borzasztóan gyorsak és stabilak voltak, ilyen sebességen talán soha nem játszottunk. Kemény borításon nincs lehetőség labdameneteket játszani, a két nyert szett miatt nem volt időnk felvenni a ritmust. Zverev ellen nagyon jó élmény volt pályára lépni, a közönség fantasztikus atmoszférát teremtett. Néha megmutatta, miért is van ott, ahol, ilyen szervákkal nem találkoztam korábban. Talán nem nyújtott száz százalékot, ezért is lett szorosabb a mérkőzés, de az alapvonali játékommal valamennyire fel tudtam vele venni a versenyt.

A hazaiak sztárja, a világranglistán harmadik Zverev – aki a Dk honlapja szerint 549 hellyel előzte meg Borsost – némileg váratlanul vállalta el a tét nélküli meccset. Döntésének hátterében ott lehetett, hogy már korábban jelezte: novemberben a madridi fináléban annak kedvezőtlen időpontja miatt már nem kíván szerepelni a válogatottban.

A Davis-kupában három év után újra egyes mérkőzést vívó Borsos hamar brékhátrányba került, de bátor játékkal háromszor is hozta az adogatását. Zverev ezzel együtt magabiztosan őrizte az előnyét, és 5:3-nál könnyedén kiszerválta a 28 perces szettet.

A második felvonásban a rivális ismét 3:1-re elhúzott, majd a siófoki teniszező 4:2-nél bréklabdákat hárítva hozta az adogatását. Zverev a játszma végén ezúttal sem kegyelmezett, s végül 1 óra 2 perc alatt nyert.

Philipp Kohlschreiber–Szintai Dávid 6:7 (5–7), 6:3, 10–5 – döntő rövidítésben

„NEHÉZ VOLT MEGSZOKNI AZ IZGALMAT”
Szintai Dávid: – Nagyon jól éreztem magam. Az elején kicsit nehéz volt megszokni a körülményeket és az izgalmat, aztán sikerült magam túltenni ezen. Próbáltam száztíz százalékon teniszezni, amit tudtam, kiraktam a pályára, remélem, mindenki elégedett volt. Amiben nagy a különbség, a szerva és a fontos pontok kihasználása, Kohlschreiber végig nagyon jól adogatott, egy bréklabdám volt csak még az első szettben, azt sem sikerült megcsinálnom. A második szettben nem volt esélyem a brékre. A saját szerváimnál az első szettben jól tudtam hozni a pontokat, a másodikban volt egy gém, amit odaajándékoztam a riválisnak, elkövettem néhány könnyelmű hibát, azon el is ment a játszma. A szuperrövidítésben ő nyerte a fontos pontokat. Nagyon bízom benne, hogy kaphatok szerepet a jövőben is a válogatottban. A három legjobb játékosunk nem játszott, így kaptam helyet, remélem, kellően helytálltam – a jövőben is számíthatnak rám!

Az újonc Szintai Dávid tét nélküli meccsen szoros küzdelemben kikapott Philipp Kohlschreibertől, így a németek 5:0-ra nyertek.

Szintai remekül állta a sarat az esélyesebb Kohlschreiber ellen, a közönség kiegyenlített labdameneteket és színvonalas csatát láthatott. Egy-egy hárított bréklabdával jutottak el a rövidítésig, melyben ugyancsak fej fej mellett haladtak, aztán 5:5 után a szolnoki kötődésű teniszező a maga javára billentette az 55 perces játszmát.

A folytatásban 1:2-nél jött a kiváló összecsapás első brékje, a magára találó német csakhamar 4:1-re meglépett, közben Szintai egy ízben a háta mögött ütötte vissza a labdát. A megfogyatkozott közönség örömére a hazai kedvenc végigvitte az előnyét, majd 31 perc alatt egyenlített. A tét nélküli mérkőzés miatt nem harmadik szett, hanem döntő rövidítés következett, s ebben a magyar teniszező 3–1 után sorozatban hét labdamenetet veszített, így végül Kohlschreiber ünnepelhetett. A találkozó 1 óra 38 percig tartott.

A Davis-kupa idei reformja nyomán a 12 selejtező győztesei – köztük a németek is – részt vehetnek novemberben a 18 csapatos madridi döntőben, amelynek már biztos résztvevője az előző évben elődöntős horvát, francia, spanyol és az amerikai válogatott, valamint a szabadkártyás argentin és brit együttes.

A magyar válogatott szeptemberben osztályozót játszik majd a világcsoportban maradásért.

TENISZ, DAVIS-KUPA
SELEJTEZŐ, FRANKFURT
Németország
–MAGYARORSZÁG 5:0

PÉNTEK
Philipp Kohlschreiber
–Piros Zsombor 6:7 (6–8), 7:5, 6:4
Alexander Zverev
–Nagy Péter 6:2, 6:2

SZOMBAT
Jan-Lennard Struff, Tim Pütz
–Nagy Péter, Borsos Gábor 6:2, 6:3
Alexander Zverev–Borsos Gábor 6:3, 6:4
Philipp Kohlschreiber–Szintai Dávid 6:7 (5–7), 6:3, 10–5 – döntő rövidítésben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik