Davis-kupa: megcsinálták, és a diadal küszöbén Murrayék

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.28. 18:47
null
Pacsi a tesónak: Andy és Jamie Murray hozta a párost, karnyújtásnyira a Davis-kupa (Fotó: Reuters)
A Murray fivérek, Andy és Jamie négy játszmában megnyerték a szombati párost Belgiumban a tenisz Davis-kupa genti döntőjében, így a 2–1-re vezető britek már csak egy győzelemre vannak a végső sikertől.

 

Johan Van Herck, a házigazdák kapitánya nem sokkal a kezdés előtt Steve Darcis mellett David Goffint küldte a pályára az eredetileg jelzett Kimmer Coppejans helyett. A belgák azonban így is csak egy szettet tudtak hozni a világranglistán második Andy Murray és balkezes bátyja, a párosspecialista Jamie ellen, a találkozó 2 óra 52 percig tartott.

Vasárnap 13 órától két egyest rendeznek, a péntekihez képest fordított felállásban. Ha az első összecsapáson – a finálé slágermeccsén – Andy Murray legyőzi az ATP-rangsorban 16. Goffint, akkor már ünnepelhetnek a szigetországiak.

A britek legutóbb 79 éve, 1936-ban tudták megnyerni a Davis-kupát, az volt a kilencedik sikerük, és 1978-ban szerepeltek legutóbb a fináléban. A belgák eddig egyszer voltak döntőben, 1904-ben, s akkor éppen a britektől kaptak ki. A két együttes egymás elleni párharcában a britek vezetnek 7–4-re.

A brüsszeli terrorfenyegetettség miatt a döntőt szigorú biztonsági intézkedések közepette rendezik meg a 13 ezres Flanders Expo csarnok salakján.

TENISZ, DAVIS-KUPA
DÖNTŐ
Belgium–Nagy-Britannia 1–2 – állás a második nap után

Steve Darcis, David Goffin–Andy Murray, Jamie Murray 4:6, 6:4, 3:6, 2:6
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Ruben Bemelmans–Andy Murray 3:6, 2:6, 5:7
David Goffin-Kyle Edmund 3:6, 1:6, 6:2, 6:1, 6:0
A VASÁRNAPI PROGRAM (13 órától)
David Goffin–Andy Murray
Ruben Bemelmans–Kyle Edmund

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik