Davis-kupa: Kellett a páros is, hogy jobban érezzem a pályát – Balázs

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 18:34
Miután a párosoknál hátrányból fordítva nyertek a belgák, Balázs Attilának győzelmi kényszer alatt kellett pályára lépnie a tegnap Fucsovics Mártontól vereséget szenvedő Kimmer Coppejans ellen a tenisz Davis-kupa döntőjéért selejtező Magyarország–Belgium összecsapás negyedik mérkőzésén. A magyar éljátékos pedig tökéletesen meg is felelt a kihívásnak: nagyszerű játékkal felülmúlta ellenfelét. Balázs így értékelt a meccse (egészen pontosan Fucsovics Márton első játszmája) után.

Balázs Attila szerint elsősorban az döntött, hogy a pénteki vereségével ellentétben ezúttal ki tudta használni a lehetőségeit.

„Egy meccs sokszor tud másképp alakulni, mint normál esetben. Ma is, az elején neki voltak bréklabdái, és ha beüti valamelyiket, akkor lehet, teljesen más a mérkőzés képe. De higgadt maradtam, hárítottam a bréklabdákat, az enyéimet meg kihasználtam, amikor lehetőségem volt rá.”

TENISZ
DAVIS-KUPA-SELEJTEZŐ, DEBRECEN
Magyarország–Belgium 2–2

Debrecen,
Főnix Csarnok, 1900 néző
Balázs Attila (76.)–Kimmer Coppejans (154.) 6:3, 6:0

A párharcot eldöntő Fucsovics Márton (84.)–Ruben Bemelmans (222.) mérkőzést itt követheti élőben!

SZOMBATON
Balázs Attila (544.), Fucsovics Márton (338.)–Sander Gille (43.), Joran Vliegen (36.) 6:3, 1:6, 4:6

PÉNTEKEN
Fucsovics Márton (84.)–Kimmer Coppejans (154.) 6:2, 5:7, 6:4

Balázs Attila (76.)–Ruben Bemelmans (222.) 7:5, 6:7 (4–7), 4:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik