Fucsovics egyenlített, küzdelmes mérkőzésen verte meg Coppejanst

KLEIN RON (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)KLEIN RON (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 18:50
Fucsovics Márton három játszmában, nagy csatában legyőzte Debrecenben Kimmer Coppejanst a Belgium elleni Davis-kupa-selejtezőben. Az első mérkőzésen Balázs Attila kikapott a világranglistán sokkal mögötte álló Ruben Bemelmanstól.
Balázshoz hasonlóan Fucsovics is remekül kezdett – utóbbi azonban jól is zárta a meccsét (Fotó: Szabó Miklós)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Balázshoz hasonlóan Fucsovics is remekül kezdett – utóbbi azonban jól is zárta a meccsét (Fotó: Szabó Miklós) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

TENISZ
DAVIS-KUPA-SELEJTEZŐ, DEBRECEN
MAGYARORSZÁG–Belgium 1–1

Debrecen,
Főnix Csarnok, 2500 néző
Fucsovics Márton (84.)–Kimmer Coppejans (154.) 6:2, 5:7, 6:4

Az első mérkőzésen
Balázs Attila (76.)–Ruben Bemelmans (222.) 7:5, 6:7 (4–7), 4:6

Balázs Attila vereségét követően rendkívül nehéz szituációban kellett Fucsovics Mártonnak a pályára sétálnia – arra a pályára, amelynek salakos borítása neki sem a kedvence…

A 28 esztendős nyíregyházi sportoló a két évvel fiatalabb Kimmer Coppejans ellen játszott, aki ugyan kiváló salakon, de a Davis-kupában ez csupán a hetedik mérkőzése volt, márpedig egy idegenbeli párharc kvázi eldöntéséhez legalább olyan mentális stabilitás és bátorság kell, mint a versenyben maradásért teniszezni.
Bár a belga rögtön az első játékban elvette Fucsovics adogatását, a játszmában összességében a Davis-kupában sok nagy csatát megélő magyar teniszező volt a felszabadultabb.

Az első játékrész megnyerését (6:2) követően Fucsovics megint elveszítette a szerváját a szett elején, de az egyre higgadtabb és taktikusabb Coppejans ezt az előnyét már megtartotta, 5:4-nél pedig négy labdája volt a játszma megnyeréséhez – ám nem élt egyikkel sem! Érthetetlen, hogy a magyar teniszező ezt követően miért veszítette el az adogatójátékát semmire. 6:2, 5:7

Következhetett a döntő szett – már megint…

Fucsovics az első játszmában még nem tűnt olyan feszültnek, mint előtte Balázs, de a harmadikra ő is elveszítette a türelmét: Coppejans szinte minden labdát elért, aztán visszaküldte őket Fucsovics térfelének vonalaira, amit egyre nehezebben viselt a magyar játékos. Ettől még fájó hibákat követett el a hazai kedvenc, és az is nagy tévedés volt, hogy két fontos szituációban megpróbálta az alulról ütött első szervát – mindkettő a hálóban landolt.

Ennek ellenére Fucsovics küzdött, minden erejét beleadta a találkozóba, amelynek végén Coppejans a meccsben maradásért szervált, és a kiélezett szituációban többször is hibázott: 6:2, 5:7, 6:4-re nyert a magyar teniszező, így életben tartotta reményeinket a madridi finálét illetően.

A párharc állása 1–1, folytatás szombaton 12 órától a párosokkal, aztán két egyéni mérkőzéssel.

Megfordult a fejemben, hogy basszus, ez nagyon nehéz lesz – Fucsovics

(Fotó: Szabó Miklós)
(Fotó: Szabó Miklós)

PERCRŐL PERCRE

A szombati program 12 órakor a párosokkal kezdődik, aztán jön a két egyéni összecsapás – a tavalyi radikális reform óta minden mérkőzés három helyett két nyert játszmáig tart.

10. JÁTÉK. A meccsben maradásért jön a belga, semmi 15! Alakul, semmi 30! Két tenyerese a hálóban Coppejansnak. Megforgatja az ellent Fucsovics, de széles a tenyeres! Meccslabda, hosszút üt az ellenfél! Elfáradt már a belga, tenyeres a hálóban, nyert FUCSOVICS MÁRTON! 6:4!

9. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT. Elsőre széles, majd rossz a fonák. Nagyszerű labdamenet, ismét a magyar teniszerző fárad el. De két jó szerva után máris egyenlő! Aztán breaklabda, aztán ismét remek szerva, deuce. A 10. belga bréklabda, 3-at csinált meg, Fucsovics 5-ből 4-et. Óriási menet, kiüti a végén a belga, most ő fáradt el fejben, pedig ő irányított. ÉS ÁSSZAL 5:4!

8. JÁTÉK. Break-time, break-time, break-time.. De 15 semmi, majd vonalbíró után játékvezető: újrajátszás. Nagy belga tenyeres, menthetetlen, majd ász! Fucsovics megnézi közelről... de tényleg az volt, ismerjük el bátran. Csúnya nagyot ront ellenben Coppejans, a hálónál csap le nagyon pontatlanul. Meg is indul ettől Fucsovics, deuce, de a belga megforgatja a magyart, és tenyeressel övé az előny. Meg is duplázza: 4:4.

7. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT, közben szállíngóznak el a nézők, de nem túl sokan szerencsére. Fucsovics tenyerest ront, felad, belebukik.Coppperjean fölényeskedik, belebukik. Sorsszerű. Na, ez mi volt??? Fucsovics egyszerűen a labda mellé üt. Vonal volt, alighanem azon csusszant meg? Breaklabda, de a feladott labdát mintaszerűen szúrja le a háló mellé a magyar fiú. Aztán csodás szerva-röpte, deuce. Outot üt a belga, kis gödörben az ellen, ront egy tenyerest is! 4:3 ide.

6. JÁTÉK. Amely negyven semmivel indul, tehát magyar szempontból tragikusan. Üt egy outot végre Coppejans. Is. De nincs menekvés: 3:3.

5. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT. Szép forgatás Coppejanstól, de akkor is könnyen a földre üti maga elé a labdát a magyar versenyző. Szélest üt a belga, nagy magyar tenyeres után, majd ismét könnyű labda elrontása, maga elé Fucsovicsnak... Így nehéz lesz! Pedig elég kicsit megforgatni Coppét, máris ront, 30 mind. És kettős hiba Fucsovicstól, breaklabda oda! Hárítva egy mesteri lecsapással. És már előny itt, de out! Aztán könnyű labda tenyeressel a háló közepébe, breaklabda. Zseniális röptével hárítva, minitenisz után. Maxi lelkesedéssel most. Besegít a háló is, előny itt. De kevés, majd előny itt, rossz rövidítés, Fucsovics levágja, mint a bizonyos kártyás az ászt. És innen már nem hibázza el: 3:2!

4. JÁTÉK. Meglepően nagyot ront a belga, majd meglepően finomat pöttyint át a hálón fonákkal. De aztán két röptejáték, és övé az egész játék. 2:2

3. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT. Kis mélypont, zsinórban jönnek a belga pontok,Fucsovics feladja, megmenti, hosszút üt. Semmi harminc. Na, ideje volt már, hogy ő is rontson, Balázs örül. Szerva a hálóban, a 2. jó, mesteri menet után nagyon pontos elütés, 30 mind. Necces az adogatás... Majd hosszú. És zseniális menet, széles Coppejans-ütéssel, kellett ez nagyon! Megnézeti, megvitatja, de látta a bírónő a nyomot, amit a labda a vonalon kívül nyomott. A hangulat most ezzel együtt is szintén kicsit nyomott. Erre Fucsovics habkönnyű labdát ront el! Deuce. A belga is hálózik, Fucsovics zseniális rövidítéssel zárja rövidre ezt a játékot. 2:1!

2. JÁTÉK. Fucsovics lendületben, szép elütés tenyeressel ritörn címén, ront a belga is szépen. Majd üt egy ász jellegűt, rászóltunk. El is úszik aztán az egész game, 1:1.

1. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT. Negyvenig hamar elfut, de két menet oda, Coppejans outot üt. 1:0, alakul, végre nem elbukott adogatással kezd a magyar fiú.

3. JÁTSZMA



12. JÁTÉK.
Ismét ki nem kényszerített hiba Fucsovicstól, ez már a 30., 36-nál tart az ellen. Semmi harminc aztán, ziccert ront a magyar fiú, lecsapása pont megtalálja a belgát, aki köszöni szépen. Három játszmalabda oda. Könnyű rontás: 5:7!

Harmadszor breakelt a belga. Temesvári Andrea is nagyon szomorú.

11. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT. Az első menet a belgáé, a második is. Alsó szerva, de ez sem hozza meg a fordulatot Fucsovics játékában. Bakira baki, majd egy újabb baki: 5:6. Breakelt break.

10. JÁTÉK. Break vagy semmi. Egyelőre semmi, harminc semmi, tenyeres-, majd fonákhiba. Három játszmalabda. Az első nincs meg... A második sem, széles és széles. És ismét széles, 40 mind, deuce! Az első szerva rossz. A második jó, lecsapás, ismét játszmalabda. Hosszú a szép Fucsovics-ritörn után, óriási menet után elfárad a belga, két ziccert csapott le, mindkettőt visszaadta a magyar fiú. A teljes csarnok rákezdett a Marci, Marci! buzdításra. Meg is van a haszna: break! 5:5!

9. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT, A SZETTBEN MARADÁSÉRT. Az első a belgáé, de jön a 3. ász a meccsen (!), meg egy necces Coppejans-ütés. Ennyit a hazai pályáról. Szép lecsapás a válasz, majd zseniális rövidítés: 4:5.

8. JÁTÉK. Könnyű labda a hálóban, semmi tizenöt, majd majdnem ász, de csak majdnem, klasszikus salakos labdamenet végén Fucsovics ront. Rossz a fogadás, rossz az első szerva, majd pazar a magyar röpte. Széleset üt Coppejans, breaklabda! Kétszer is ront Fucsovics, majd újabb hosszú labdamenet végére fárad el: 3:5.

7. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT. Széles az első szerva fogadása, aztán hiba elsőre, röpte a másodikra, túl magas visszaadással a nem a legjobb Fucsovics-megoldás ellenére sem. Labda a hálóban, aztán hosszú, de végül parádés riposzttal 3:4.

6. JÁTÉK. Break-time ismét, úgy érezzük. Különben baj kesz. Illetve, ha már Debrecen: baj van, baj... De negyven semmi, mert nagyon ügyes a belga, forgat, elüt, röptézik... love-game! 2:4.

5. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT. De a negyedik menet is belgáé sorozatban, nagyon megfuttatja Fucsovicsot, de outot üt. Ideje már, hogy hibázzon... Meg is ismétli, szerencsénkre, klasszikus szerva-röpte, majd ász jellegű adogatás: 2:3!

4. JÁTÉK. Ismét a belga kezd jobban, övé az első 15-ös, de a másodiknál jó helyre üt egy lágy visszaadást Fucsovics. De hiába, nem remeg meg az ellenfél, három labdamenet is az övé, 1:3!

3. JÁTÉK FUCSOVICS ADOGAT, ellentmondást nem tűrően. Harminc nulla, most jól jelzett a vonalbíró, sokat lép pályára a német hölgy. Nincs még kettős hiba, de van újabb magyar pont: és egy szép Coppejans-visszaadás is. De megvan a játék, 1:2.

2. JÁTÉK. Coppejans elnéz egy ívelést, kell egy kis szerencse már, de egyenlő máris. Szép elütés után ellenünk fordul a háló, majd nyeri a belga a menetet... és a game-et is, 0:2! Nem kimondottan ilyen villámjátékot vártunk Fucsovicstól.

1. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT. Nem a legjobban kezd, nulla negyven, három breaklabda. Ez első megvan a belgának? Nem, bent volt. Újabb vonalbírói hiba. Újra adogathat Fucsovics, de break lesz belőle, 0:1. Ismerős kezdés.

2. JÁTSZMA

A képen Juhász Gábor, a női válogatott kapitánya, a magyar szövetség főtitkára (Fotó: Szabó Miklós)
A képen Juhász Gábor, a női válogatott kapitánya, a magyar szövetség főtitkára (Fotó: Szabó Miklós)


Az egymás elleni mérleg:
Magyarország–Belgium 5–8
A legutóbbi mérkőzés:
2018, világcsoport, 1. forduló (Liege, kemény pálya): Belgium–Magyarország 3:2

Bízzunk benne, hogy a mieinken látott feszültség is a legjobbat hozza ki belőlük a pályán – még a Goffin nélküli Belgiummal szemben is csak ez vezethet győzelemre.

„A világranglistán hetedik belga a szerdai edzés alapján nincs jó formában, sokszor bosszankodott a hibái miatt, a gyakorlás végén az edzői stáb is próbálta nyugtatni” – írtuk Goffinről két évvel ezelőtt Liege-ből. Nos, a tétmérkőzésekre összeszedte magát, Balázs és Fucsovics ellen is pazar teljesítménnyel nyert.

A magyar válogatott legutóbb 2018-ban szerepelt a Davis-kupa világcsoportjában, akkor éppen a Goffinnel felálló belgáktól kapott ki idegenben.

10, ill. 19 ki nem kényszerített hiba a két oldalon. Ez döntött.

8. JÁTÉK.
Az első menet Coppejansé, nem minden papsajt, majd remekül üt el a szerva után a másik sarokba. Elképesztő elütéssel válaszol Fucsovics, abszolúte vert helyzetből, még a belga kapitány is megtapsolja! Ront is a belga egy könnyű ütést a hálóba pocsékolva, majd röptézik, veszére, lecsapja Fucsovics, mint a makk ászt! Játszmalabda. Meg is van, Fucsovics feladja ritörnként, de outot öt Coppejans a T-vonalról. 6:2!

7. JÁTÉK.
FUCSOVICS ADOGAT. Gödörben a belga, Fucsovics is érzi ezt, három könnyed és magabiztos pont, feladára leütés. 40:0. Nagy menet, hosszút üt a belga, 5:2 ide!

Hazai pálya, na ja.

6. JÁTÉK.
Itt a break-time, első menet a magyar fiúé, a második is. Aztán csodás röptézés Coppejanstól, esélytelen ezt visszaadni, harminc mind nemsokára már. Hálójáték, magyar sikerrel, breaklabda. Meg is van, vonalat talál Fucsovics, ez megzavarja a belgát, 4:2!

5. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT. Coppejans megment egy rövidítést, majd lecsap, a magyar fiú vonalas ütéssel válaszol. De vonalbírói hiba, újra adogatja Fucsovics, ezt is megnyeri. Nem, ez is a belgáé, kint volt. Pechre pech, de három menetet is megnyer Fucsovics a T-vonalról, aztán két parádés mentés után övé a game is! 3:2, a német játékvezetőnő magyarul is mondja a pontokat.

4. JÁTÉK.
Előkészített pontot bukott Fucsovics, majd outot üt könnyedén, a következő menet is belgáé. Két bravúrütéssel 30:40 máris azonban. És egyenlő, könnyű labdát püföl a vonalról a hálóba a belga. Zeng a Marci, Marci! kórus. Rakettet talál a labda, nagy mentés után, előnyben a belga, aztán övé a játék is. 2:2.

3. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT, ismét nem kezd jól, de outot üt Coppejans, hálót talál Fucsovics: 15:30. De aztán belejön a magyar fiú, a végén felugorva, egy lábról "öl meg" egy feladást: 2:1!

2. JÁTÉK. Hálóban a magyar fiú újabb tenyerese is, de befut a hálóhoz a következő menetben, finom kézzel megold egy röptézést. Szélest üt a belga, majd vonalat fog. Klasszikus labdamenet aztán, Fucsovics rontja el a végén. De egyenlő, és Fucsovics hibára kényszeríti kétszer is ellenfelét: breakre break, ritörnre ritörn után. 1:1!

1. JÁTÉK. FUCSOVICS ADOGAT, a belga kezd jobban, ront a magyar fiú. Ismét hosszút üt, majd alaposan megfuttatja őt az ellenfele. Három breklabda oda... Üt a belga is egy outot, de aztán parázs ritörnt ad tenyeressel, kicsit kerettel. Nem jól indulunk: 0:1!

1. JÁTSZMA

Fucsovics fehér, Coppejans vörös trikóban.

A játékvezető a német Miriam Bley.

ROSSZ KEZDÉS. Az első mérkőzésen a Balázs Attila kikapott a világranglistán sokkal mögötte álló Ruben Bemelmanstól.

A vendégtábor (Fotó: Nagy-Pál Tamás)
A vendégtábor (Fotó: Nagy-Pál Tamás)


A pálya remek, a szurkolók lelkesek.

KÖVES GÁBOR. „A pálya minősége jó. Attilának kicsit gyorsabb, Marcinak némileg lassúbb a borítás, mint ami ideális lenne, tehát ez egy jó kompromisszum. Két nyert játszmáig tartanak a mérkőzések, így kevesebb időt kell a pályán tölteniük, azt viszont három helyett két nap alatt…” – mondta a szövetségi kapitány

JOHAN VAN HERCK. „Megértjük, David Goffin miért nem vállalta a szereplést, nincs ezzel probléma. Sajnáljuk, de annyit tett már a válogatottért, hogy elfogadtuk az érveit. Brazíliában már bizonyítottuk, nélküle is győzhetünk. A körülmények kiválóak, a pálya is rendben van, a játékosaimat jól ismerem, salakon remek teljesítményre lehetnek képesek, és azt is megmutatták, hogy idegenben higgadtak tudnak maradni a kiélezett szituációkban” – mondta a belga kapitány.

A csütörtöki sorsoláson a magyar csapat feszültségén kívül az volt csupán a fejlemény, hogy pénteken 16 órától Balázs kezd Bemelmansszal, aztán jön Fucsovics és a brazilok elleni párharc hőse, Coppejans.

A lebonyolítás alapján tehát az nem volt kérdés, hogy szombaton Balázs Kimmer Coppejans, Fucsovics pedig Ruben Bemelmans ellen játszik, és az sem jelentett meglepetést, hogy Köves a párosok találkozójára Balázst és Fucsovicsot, Johan Van Herck belga kapitány a műfajban top 50-es teniszezőit, Joran Vliegent és Sander Gille-t nevezte.

„Legutóbb nyolc évvel ezelőtt, a lettek ellen szerepeltem ilyen helyzetben, akkor kikaptam három játszmában – mondta Fucsovics, aki egy hét múlva már Indian Wellsben lép pályára. – Bízom benne, hogy most három vagy négy mérkőzésen eldöntjük a továbbjutást, de ha nem, mindent megteszek az ötödiken, hogy miénk legyen a győzelem.”

Ez azt is jelenti a Davis-kupa szabályai szerint, hogy ha sor kerülne a mindent eldöntő ötödik mérkőzésre, azt Fucsovics játszaná, hiszen a csapatversenyben mindig az első számú játékosoké a negyedik, a második számúaké az ötödik találkozó.

„Szomorú vagyok, hiszen visszacsúsztam a világranglistán, sok pontot kellett volna megvédenem. Nem játszottam rosszul, mind a három mérkőzés kiélezett volt, de nem tudtam nyerni. Bízom benne, ez idővel megfordul, és jobb sorsolással kijön a lépés” – jelentette ki a nyíregyházi sportoló, aki 84. a legfrissebb világranglistán, ezzel hét év után először nem ő az első számú magyar férfi játékos, hanem a 76. Balázs Attila.

Rotterdamban a világranglistán 12. spanyol Roberto Bautista Aguttól, Marseille-ben az utóbb elődöntőig jutó kazah Alekszandr Bubliktól, Dubaiban a francia Gaël Monfilstól kapott ki, aki előtte egymást követően két tornát nyert meg, utána meg az elődöntőben három meccslabdáról, óriási csatában szenvedett vereséget a világelső szerb Novak Djokovicstól.

A 28 éves játékos nehéz heteken van túl, legutóbbi három találkozóját elveszítette, pedig nem játszott rosszul, csak a sorsolással volt szerencsétlen.

„Megértem, hogy nem vállalta a játékot. Én is elgondolkoztam a részvételen, és szakmailag az lett volna a helyes döntés, ha kihagyom a párharcot, de nem akartam” – árulta el lapunknak Fucsovics, aki csütörtök délután Piros Zsomborral edzett – sok hibával.

A 29 éves kiválóságot azért nem láthatjuk pénteken és szombaton a Főnix Csarnok salakos borításán, mert a kemény pályás szezon közepén inkább pihen néhány napot, majd minden erejével az amerikai 1000-es kategóriájú tornákra, Indian Wellsre és Miamira készül.

Bár legnagyobb sztárjuk hiányzik, a belgákat így sem becsüli le senki, mert tavaly Brazíliában – szintén Goffin nélkül – salakon nyertek és jutottak a spanyolországi döntőbe.

A tét óriási, a rájátszásbeli párharc győztese a novemberi, madridi fináléban folytathatja, ahol már a részvételért is 515 ezer eurót, tehát 172.5 millió forintot osztanának szét a magyar csapatnál!

Köves Gábor együttese az esélyese a Belgium elleni találkozónak: Balázs Attilának és Fucsovics Mártonnak hála 35 év után először szerepel két magyar férfi a legjobb 100 között, míg a vendégeknél nem vállalta a játékot a világranglistán 10. klasszis, David Goffin.

A két top 100-as játékossal felálló magyar válogatott a madridi fináléért lép a debreceni salakra a legnagyobb sztárját nélkülöző Belgium ellen a Davis-kupa rájátszásában.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MAGYARORSZÁG–BELGIUM DAVIS-KUPA-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik