Davis-kupa: francia–belga döntő, kiestek a címvédő argentinok

Vágólapra másolva!
2017.09.17. 22:16
Elsőként a kilencszeres győztes Franciaország jutott be a férfi teniszezők Davis-kupájának döntőjébe, miután Jo-Wilfried Tsonga Dusan Lajovics felett aratott vasárnapi győzelmével 3–1-es, behozhatatlan előnyre tett szert a Szerbia elleni elődöntőben.

A szombati páros mérkőzés után a házigazda franciák 2–1-re vezettek, így a vasárnapi két egyes közül egyet kellett megnyerniük. Ez rögtön az elsőn sikerült a világranglistán 18. Tsongának, így a csapat 2014 után ismét a döntőbe jutott.

A franciák után másodikként a belgák jutottak be a döntőbe, miután Brüsszelben 3–2-re legyőzték a 28-szoros bajnok ausztrál együttest.

A felek az első nap után 1–1-re álltak, majd a szombati párost megnyerték a vendégek. Vasárnap aztán David Goffin előbb négy játszmában legyőzte Nick Kyrgiost, majd Steve Darcis is jobbnak bizonyult három szettben Jordan Thompsonnál, így a házigazdák megfordították az elődöntős párharcot, és ők jutottak be a fináléba.

A döntőt november 24–26-án rendezik meg.

A vasárnapi játéknapon az is eldőlt, hogy a címvédő argentinok búcsúznak a világcsoporttól: a dél-amerikaiak Kazahsztántól kaptak ki 3–2-re, ezzel a Davis-kupa-történelem harmadik olyan csapata lettek, amely sikerét követően kiesett a legmagasabb osztályból. Ez legutóbb a svédekkel történt meg 1999-ben.

DAVIS-KUPA
ELŐDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG (6.)–SZERBIA (8.) 3–1

Lille, salakpálya
Jo-Wilfried Tsonga–Dusan Lajovics 2:6, 6:2, 7:6, 6:2
SZOMBATON
Pierre-Hugues Herbert, Nicolas Mahut–Filip Krajinovics, Nenad Zimonjics 6:1, 6:2, 7:6
PÉNTEKEN
Lucas Pouille–Dusan Lajovics 1:6, 6:3, 6:7, 6:7
Jo-Wilfried Tsonga–Györe László 7:6, 6:3, 6:3

BELGIUM (7.)–AUSZTRÁLIA 3–2
Brüsszel, salakpálya.
David Goffin–Nick Kyrgios 6:7, 6:4, 6:4, 6:4
Steve Darcis–John Millman 6:4, 7:5, 6:2
SZOMBATON

Ruben Bemelmans, Arthur De Greef–John Peers, Jordan Thompson 3:6, 4:6, 0:6
PÉNTEKEN
David Goffin–John Millman 6:7, 6:4, 6:3, 7:5
Steve Darcis–Nick Kyrgios 3:6, 6:3, 7:6, 1:6, 1:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik