Davis-kupa: az idei döntőst kapta a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.20. 15:56
null
Fucsovicsnak és Balázsnak nem lesz könnyű dolga a belgák ellen (Fotó: Koncz György)
Magyar idő szerint szerdán 16 órától Londonban sorsolták a Davis-kupa világcsoportjának jövő évi első fordulóját, amelyet februárban rendeznek. Az oroszok elleni bravúrral a feljutást kiharcoló magyar válogatott az egyik idei döntőst, a világranglista negyedik helyén álló Belgiumot kapta ellenfélnek.

 

A jelenlévők köszöntése után a Fed-kupa, majd a Davis-kupán belül az ázsiai-óceániai, amerikai és európai-afrikai zóna csoportjainak a sorsolására került sor, mielőtt elérkeztünk a világcsoporthoz.

A magyar válogatottat utolsóként húzták ki, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem vár könnyű feladat a mieinkre, ugyanis az idei döntős Belgium lesz Fucsovics Mártonék ellenfele.

Elvileg Magyarországon rendezhetnék meg a párharcot, de egy új szabály szerint a belgák mint finalisták eldönthetik, hogy idegenben vagy otthon szeretnének játszani. Erre tíz napjuk van.

„Nagyon erős ellenfelet kaptunk, de a világcsoportban nem is számítottunk könnyű riválisra – mondta Köves Gábor szövetségi kapitány. – A sorsolás előtt azt mondtam, annak örülnék, ha legalább annyi esélyünk lenne, mint Oroszország ellen volt. Bár rendezőként sorsoltak minket, az idén bevezetett szabály miatt a Davis-kupa döntősei tíz napon belül eldönthetik, szeretnék-e megrendezni a párharcot. A belgák döntősök, engem pedig meglepne, ha nem élnének a lehetőséggel. Rutinosabb csapatuk van a Davis-kupát tekintve, mint az oroszoknak, ám messze még a párharc, sok múlik azon, kik és milyen borításon lépnek majd pályára jövőre. Nyilván egyértelműen a belgák lesznek a favoritok, de ismét az a célom, hogy a magyar játékosok kihozzák magukból a maximumot.”

A franciákkal az idei elsőségért novemberben megvívó Belgium a németeket, az olaszokat és az ausztrálokat ütötte ki a döntőig vezető úton. Legismertebb játékosa David Goffin, aki jelenleg a 12. helyen áll a világranglistán, eddigi pályafutása során két ATP 250-es tornát nyert, mindkettőt 2014-ben (Metz és Kitzbühel). A top százban rajta kívül Steve Darcis (77.) és Ruben Bemelmans (92.) található még.

Amennyiben az első fordulót sikerrel venné a csapat, biztosan benn maradna a világcsoportban, míg vereség esetén jövő ősszel playoffot játszik az euro-afrikai zóna I-es csoportjából érkező ellenféllel.

DAVIS-KUPA, VILÁGCSOPORT
1. FORDULÓ (február 2–4.)

Franciaország–Hollandia
Japán–Olaszország
Spanyolország–Nagy-Britannia
Ausztrália–Németország
Kazahsztán–Svájc
Horvátország–Kanada
Szerbia–Egyesült Államok
MAGYARORSZÁG–Belgium

A Belgium elleni mérlegünk
12 mérkőzés: 5 győzelem, 7 vereség
A legutóbbi mérkőzést 1990-ben Brüsszelben játszották a felek, Noszály Sándorék 4:1-es vereséget szenvedtek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik