Balázs Attila hétfőn 17 perc alatt befejezte a párharcot (Fotó: Dömötör Csaba)


TENISZ

DAVIS-KUPA-OSZTÁLYOZÓ
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 3:2

Balázs Attila–Illja Marcsenko 6:4, 7:5

ÖSSZEFOGLALÓ

17 perc.

Balázs Attilának a hétfői ráadás napon ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy befejezze a szombat-vasárnapról áthúzódó Davis-kupa-párharcot Ukrajna ellen.

Illja Marcsenko érezhetően nehezen vette fel a tempót, rendre elrontotta az első szerváit, s akárcsak a hétvégén, ezúttal sem volt igazán határozott a második kísérletek után. Balázs mindezt kihasználva rögvest az első bréklabdáját megnyerte és lépéselőnybe került saját adogatása előtt.

Balázs 30 semmivel kezdett, de ezt követően ő is elbizonytalanodott, ütött egy kettős hibát is, amivel a játékon belül Marcsenko egalizált. Ezt követően kétszer is meccslabdához jutott a magyar, de ukrán ellenfele nem adta könnyen magát, sorra hárította őket, majd még egy bréklabdát is kicsikart egy pontos rövidítéssel.

Balázs Attila viszont innentől nem hibázott, s egy látványos fonák-röptével, majd egy rá jellemző rövidítéssel megnyerte a találkozót.

Magyarország ezzel 3:2-re legyőzte Ukrajnát a Davis-kupa osztályozóján, ezzel februárban újabb selejtező vár Fucsovics Mártonékra: a tét ezúttal a világcsoport madridi fináléjába kerülés lesz. Ukrajna az Euro-afrikai zóna I-es csoportjában bizonyíthat 2020-ban.

 „Bíztam benne, hogy be tudja fejezni, de tudtam, hogy cudarul nehezen – értékelt felszabadultan Köves Gábor. – Nem gondoltam, hogy csupán két játék lesz, de azt sem, hogy ez a kettő tizenhét percen át tart majd. Attila és én is jól aludtunk, fél hétkor keltem, iskolába vittem a kislányomat, aztán a szállodában reggeliztünk és kijöttünk a pályára. Sosem volt még példa rá a kapitányságom alatt, hogy eljutott volna kettő kettőig a csapatom, próbáltam nyugtatni Attilát, de persze én is nyugtalanul fészkelődtem a padon, együtt éltem a játékkal, ahogy mindig. Az első napot higgadtabban kezdi az ember, aztán ahogy szorosabb az állás és a meccsek, ezt egyre nehezebb tartani. Atival megbeszéltük, hogy nem mutathatja ki a frusztráltságát Marcsenko ellen, ez már a vasárnapi utolsó játékban is jól sikerült neki.”

Ukrán kollégája, Andrij Medvegyev az elszalasztott lehetőségeket emelte ki:

„A szívünket és a lelkünket is otthagytuk a pályán. Nagyon elégedett, büszke és boldog vagyok a csapat hétvégi teljesítménye miatt, de természetesen csalódott is, hiszen nem nyertük meg a párharcot. Elismerésem a magyaroknak, ilyen a sport, csak egy csapat nyerhetett, mi megtettünk minden tőlünk telhetőt, ám néhány centiméter ide vagy oda eldöntheti a csatát. Mindegyik mérkőzés egyformán fontos volt, akkor lett volna a legnagyobb esélyünk a győzelemre, ha megnyerjük a párost, de lehet, hogy ebben az esetben utána Fucsovics Márton is jobb teljesítményt nyújt egyesben Sztahovszkij ellen. A Davis-kupa kiszámíthatatlan, ezért szeretik az emberek!”

Ilja Marcsenko sajnálta, hogy nem sikerült vasárnap befejeznie a Balázs Attila elleni mérkőzését:

„Vasárnap és hétfőn is jó esélyem volt egy-egy nagyon nehéz és fontos labdamenetben, ha nem is szuperkönnyű ütést rontottam, de a kezemben volt a lehetőség, hogy megnyerjem ezeket Attila ellen. Vasárnap este a körülmények engem segítettek, hűvösebb volt és nem sütött a nap, jobban pattant a labda, örültem volna, ha befejezhetjük a meccset akkor. Attila nehéz helyzetbe hozott néhány rövidítéssel, ezek Fucsovicsra nem voltak jellemzőek, ő maga zárta le a pontokat az ütéseivel. Mivel Márton jobb teniszező, nyilván kevesebb esélyem volt ellene, Balázzsal szorosabb meccset játszottam, két fontos pont jelentette köztünk a különbséget hétfő délelőtt.”

 Ennyit számít a hazai pálya – interjú Balázs Attilával

– Köves Gábor szövetségi kapitány mondta vasárnap este, hogy úgy kell kijönnie, mintha nulla nulla lenne, ez sikerült.
– Próbáltam lazábban játszani, elengedni a kezem, mert az előző napokban nagyon görcsös volt a játékom. Nem volt idő arra, hogy belejöjjek a játékba, nem lehetett álmoskásan kezdeni, száztíz százalékosan oda kellett tennem magam, ez sikerült is.

– Felszabadultnak és nyugodtnak tűnt. Valóban az volt?
– Igen. Az előző két napban nagyon akartam, jó formában éreztem magam, végre nem fájt semmim, ennek ellenére úgy gondolom, az ötven százalékot sem tudtam kihozni magamból. Talán még párosban játszottam a legjobban, de az könnyebb is, mert ketten húzzuk egymást. Hétfőn más felfogásban jöttem ki a pályára, nagyon akartam nyerni, de nem görcsösen, mindenáron. Igyekeztem sokkal agresszívebben és hosszabban játszani.

– Ilja Marcsenko a második szettől kezdve magasabb színvonalon játszott. Mi volt a nyerő fegyvere ellene?
– Egészen másfél szettig nem játszottunk jó meccset, aztán fokozatosan emelkedett a színvonal, hétfőn két hosszú, szoros és élvezetes gémet produkáltunk. Nem voltam jobb, de jobban kijött a lépés és ennyit számít a hazai pálya, külföldön lehet, hogy épp fordítva alakult volna.

– Jut idő egy-két nap pihenésre, vagy egyből utazik tovább?
– Szerdán már Romániában játszom egy challengerversenyen, idén további egy-két salakos challengeren és két fedett pályás ATP-torna selejtezőjében indulok. A januári Australian Open főtáblájához száz-százhúsz pontot kéne gyűjtenem, ehhez nagy sikert kellene elérnem az egyik versenyen, de ha nem jön össze, akkor sem esem kétségbe. Legrosszabb esetben is a legjobb százötven között zárom az esztendőt, ezt bőven aláírtam volna az év elején.

 

PERCRŐL PERCRE

2. JÁTSZMA

12. JÁTÉK – BALÁZS ADOGAT

…a mérkőzésért és az osztályozó megnyeréséért!

Jó a szerva, majd jön egy rövidítés Balázstól, az ukrán visszaadja, de a fonák kereszt után már esélye sincs, 15:0. Jó fogadójáték után a háló tetejéről visszaesik az ukrán térfelére a fonák kereszt, 30:0. A meccslabda viszont még nincs meg, most Marcsenko rövidítése után Balázs nem elég határozott a hálónál, 30:15. Rossz az első szerva Balázstól. És a második is, kettős hiba… 30:30. 

Egy ásszal felérő nyitás követi, ül az udvar sarkában, Marcsenko belekap, de a pályára tenni nem tudja, 40:30. Meccslabda! Necces az első. A megismételt szerva hosszú… A másodikra pedig jó Marcsenko ritörnje, aztán Balázs a hálóba üti, 40 egál. Az ukrán beleáll a fonákba, aztán a hálóba üti, második meccslabda!

Hosszú az első szerva. A második kicsit talán óvatosabb a kelleténél, jön egy pontos tenyeres Marcsenkótól, amire Balázs röptével válaszolna, de pontatlan, ismét egál. S sajnos megint hosszú az első szerva… A másodikból pedig jön egy jó rövidítés az ukrántól, bréklabda Marcsenkónál. Hárítva. Aztán második adogatásból jól jön előre Balázs, s jön egy fonák-röpte, amivel ismét meccslabdához jut!

MEGVAN!

Marcsenko jó fogadás után fonákkal próbálkozik rövidíteni, de a labda megint visszaesik a háló tetejéről! 6:4, 7:5.

11. JÁTÉK – MARCSENKO ADOGAT

Az ukrán első szervája hosszú, a másodikra jó Balázs fogadása, hosszú labdamenet, majd Balázs meghúzza a tenyeres keresztet, 0:15. Megint rossz Marcsenko első szervája. Kísértetiesen hasonló labdamenet, de most lecsúszik a fonák egyenes, 15:15. Balázs tenyeres keresztje még bravúrral visszajön az ukrántól, viszont a fonák egyenesre nem ér át a másik oldalra, 15:30. Rövid a fonák az ukrántól, Balázs le is csaphatná, de nem jó irányt választ, az ukrán megmenti és övé is a pont, 30 egál. 

És most fonákról a hálóba üti a magyar fiú, először vezet a gémben Marcsenko, 40:30. Utána viszont jó ritörn után fonákról jön egy remek egyenes, és az ukrán nem éri el, 40:40. Újabb hosszabb labdamenet, Marcsenko elrontja! Bréklabda Balázsnál! Rossz az első szerva, és Balázs röptéje után a hálóba üti a tenyerest az ukrán! Megvan a játék! 6:5

Köszöntjük olvasóinkat! A két játékos már a pályán melegít, pillanatokon belül kezdődik a folytatás! 

INNEN FOLYTATJUK…

10. JÁTÉK – BALÁZS ADOGAT

Balázs rosszul kezdi az adogatást, az ukráné az első pont. Jó rövidítés után szép elütéssel egyenlít a magyar fiú, 15:15. Méterekkel szélesre tesz egy tenyerest Balázs. Gyönyörű tenyeressel 30 egál. Jó adogatás után még jobb tenyeres, 40:30. Kettős hiba, 40 egál. Rossz nyesés Balázstól, játszmalabda az ukránnak. Hárítva, hálóba ütött Marcsenko. Nagyszerű szerva-röpte, adogatóelőny. Megvan, Marcsenko hálót ütött, 5:5.

9. JÁTÉK – MARCSENKO ADOGAT

Nagyon hosszú labdamenet végén Balázs átpöccintette a háló fölött az ukrán sokadik nyesett fonákját, ám kívülre tette, majd Marcsenko bevág egy ászt, 30:0. Aztán egy újabb hosszabb menet végén a hálóba üt, 30:15. Hektikus az ukrán, most egy remek kereszttenyeressel csinál pontot, 40:15, majd egy jó keresztfonák után hozza a játékot, 4:5.

8. JÁTÉK – BALÁZS ADOGAT

Marcsenko gyorsan elviszi az első két pontot, aztán Balázs jó első szervával jelentkezik, 15:30. Egy lecsapással egyenlít, 30:30. Újabb pont Balázsnak, aki végül 0:30-ról hozza a játékot, 4:4.

(…)

A DÖNTŐ MÉRKŐZÉS KORÁBBI JÁTÉKAIRÓL ITT OLVASHAT!

ELŐZMÉNYEK

Az új lebonyolítás szerint megtartott Davis-kupa-osztályozó vasárnapi programjában a Fucsovics Márton, Balázs Attila páros három szettben (7:6, 3:6, 6:3) legyőzte a Szerhij Sztahovszkij, Denisz Molcsanov duót, ám a vasárnapi második meccsen Fucsovics Márton szettelőnyből kikapott Sztahovszkijtól, így a Magyarország–Ukrajna párharc 2:2-re állt a Davis-kupa-osztályozón. Ezzel eldőlt, hogy az ötödik meccs dönt.

A VASÁRNAPI ELSŐ KÉT MÉRKŐZÉS BESZÁMOLÓJA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL.

Ami a döntő párharcot illeti: a 32 éves Marcsenko pályafutása során három évvel ezelőtt volt a legelőkelőbb helyen a világranglistán, 2016 szeptemberének végén a 49. helyen jegyezték az ukránt, aki jelenleg csupán a 430. helyet foglalja el. Azóta sokat volt sérült, az első ezerből is kicsúszott, és most próbál visszatérni – nem túl sok sikerrel. 

Balázs eddig egyszer találkozott Marcsenkóval, idén, a wimbledoni GS-torna selejtezőjében Balázs három játszmában győzött a nála bő egy évvel idősebb ukrán ellen.

A találkozó győztese megnyeri válogatottjának a párharcot, így az marad a világcsoportban, és februárban ismét selejtezőt vívhat a madridi döntőbe jutásért, míg a vesztes egy osztállyal lejjebb, az Euro-afrikai zóna I-es csoportjában kezdi meg a 2020-as évet. 

A SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJÁÉRT KLIKK IDE!