Australian Open: Fucsovics és Darnyi kiszurkolta Babos sikerét

Vágólapra másolva!
2019.01.14. 06:58
null
Babos Tímea két szoros szettben győzött (Fotó: MTI)
Babos Tímea két rendkívül szoros játszmában 7:6, 7:6-ra legyőzte a tunéziai Onsz Dzsaburt az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság hétfői versenynapján, megszerezve idei első egyéni győzelmét.

 

A hétvégén még kellemes nyári idő volt Melbourne-ben, ám hétfőre beköszöntött a kánikula: 35 Celsius-fok és rettentő erősen tűző nap várta Babos Tímeát (MTK) az Australian Open egyéni versenyének első fordulójában. A tunéziai Onsz Dzsabur ellen a 10-es pályán kapott lehetőséget, ami egyfelől hangulatos, hiszen folyamatosak jönnek-mennek a sétálójegyes rajongók, másrészt viszont minimális árnyék sincs, ami alaposan megnehezíti a teniszezők dolgát.

Így tehát a tűző napon ülve biztatta játékosát Babos edzője, Nikola Horvat, és tapsolt lelkesen a négyszeres olimpiai bajnok úszólegenda, Darnyi Tamás, illetve Fucsovics Márton (Tenisz Park SE) is. A keddi, Albert Ramos elleni mérkőzésére készülő nyíregyházi teniszező a hétfői edzését úgy alakította, hogy kinézhessen vegyes párosbeli csapattársa találkozójára. Fucsovics ráadásul nem csöndes néző volt, hanem hangos szurkoló: a szebb pontok után dicsért, a nehezebb pillanatokban lelkesített.

Márpedig nehezebb pillanatokból volt bőven. Az első játszmában Babos sokat hibázott, különösen fonákkal, de előbb három, majd két bréklabdát hárított, és bár fogadóként nem volt sok esélye, kiharcolta a rövidítést. Ott aztán 4–4-nél megint rontott, ám a folytatásban szép labdameneteket nyert meg, Dzsabur pedig besegített egy kettős hibával, így Babos behúzta az első játszmát.

Babos Tímeát a hőség is nagy kihívás elé állította (Fotó: Klein Ron)
Babos Tímeát a hőség is nagy kihívás elé állította (Fotó: Klein Ron)

A második szett álomszerűen indult, Babos 4:0-ra elhúzott, és úgy tűnt, tunéziai ellenfele már nem tudja tartani a lépést. Csakhogy néhány hiba, egy-egy jó döntés a túloldalról elég volt ahhoz, hogy a 4:0-s előnyből 5:4-es hátrány legyen, meg egy felspannolt Dzsabur. Szerencsére Babos a legjobbkor kapta össze adogatójátékát, semmire hozta, majd 5:5-nél az első bréklabdáját értékesítette. Kár, hogy itt még nem volt vége – megint elveszítette szervagémét…

Jöhetett tehát az újabb rövidítés, amelyben a tunéziai újra besegített egy kettős hibával, Babos pedig szép és fontos labdameneteket húzott be, 7:6, 7:6-ra nyert, így két vereség után megszerezte első egyéni győzelmét 2019-ben – a legjobbkor!

A második fordulóban a soproni teniszező az ötödik kiemelt amerikai Sloane Stephens ellen folytatja – aligha a 10-es pályán…

Fucsovics Márton és Darnyi Tamás a melbourne-i hőségben (Fotó: Fucsovics Márton Facebook)
Fucsovics Márton és Darnyi Tamás a melbourne-i hőségben (Fotó: Fucsovics Márton Facebook)

 

BABOS TÍMEA ÉRTÉKELÉSE A MÉRKŐZÉS UTÁN

– Mi volt a legnehezebb ebben a győzelemben?
– Mi nem volt nehéz? Nehéz volt az elmúlt két hét után pályára lépni, ám úgy voltam vele, nem érdekel, hogyan teniszezem, de nyerni fogok. A kevésbé jó játék ellenére örülök, hogy megvalósítottam azokat a taktikai elképzeléseimet, amikről úgy gondoltam, helyesek.

Mi lendítette át a holtpontokon?
– A „csakazértis” hozzáállásom, az hozott vissza a legnehezebb helyzetekből is. Mindenáron nyerni akartam.

A második játszmában 4:0-s vezetésből 5:4-es hátrány lett. Mi történt?
– Onsz mindent beütött, én pedig rengeteget hibáztam, megremegett a kezem. Elkezdtem össze-vissza feldobálni a labdákat a szerváknál, körülbelül nem ütöttem be első adogatást. De talán jobb is így, mert hátrányban előtört belőlem a düh, hogy ez egyszerűen nem történhet meg. Utána elkezdtem nyugodtabban és jobban teniszezni, megragadtam az ellenfelem torkát, és már nem is engedtem el.

Nagy megkönnyebbülést jelent, hogy megszerezte idei első egyéni győzelmét?
– Ritkán könnyezem meccs után, de most elkezdtem sírni. Nagy nyomástól szabadultam meg, hogy végre sikerült győzni. Kellett a lelkemnek.

Következő ellenfelét, Sloane Stephenst igazán jól ismeri.
– Én a sajtótájékoztató előtt még azt hittem, mással játszom. De kifejezetten örülök neki, mert biztosan nagy pályára osztanak be minket, amit én imádok, jobban is megy a tenisz. Nem én leszek az esélyes, de felszabadultan játszhatok.

Edzője, Nikola Horvat végig pozitívnak tűnt a lelátón. Ő ilyen típus?
– Igen, nagyon pozitív személyiség. Nicket nem érdekli, ha elrontok valamit, csak az számít, hogy ne idegeskedjek, irány a következő pont.

És a lelátón ott volt még többek között Fucsovics Márton és Darnyi Tamás is!
– Igen, fantasztikus érzés, hogy ennyien eljöttek a meccsemre, utána ott maradtam fotózkodni a magyar szurkolókkal. Marci az első játszma rövidítésében éppen az én térfelem sarkánál állt, hallottam, hogy nekem kiabál, végig pozitív volt, biztatott. Sokat jelentett nekem.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Babos (magyar)–Dzsabur (tunéziai) 7:6, 7:6
Stephens (amerikai, 5.)–Townsend (amerikai) 6:4, 6:2
Putyinceva (kazah)–Strycová (cseh, 32.) 6:4, 7:6
Curenko (ukrán, 24.)–Alekszandrova (orosz) 6:4, 7:6
Anisimova (amerikai)–Niculescu (román) 7:6, 6:4
Boulter (brit)–Makarova (orosz) 6:0, 4:6, 7:6
Szabalenka (fehérorosz, 11.)–Kalinszkaja (orosz) 6:1, 6:4
Vang Jafan (kínai)–E. Perez (ausztrál) 6:4, 6:0
Sharma (ausztrál)–Hon (ausztrál) 7:5, 4:6, 6:1
Szakkari (görög)–Ostapenko (lett, 22.) 6:1, 3:6, 6:2
Sarapova (orosz, 30.)–Dart (brit) 6:0, 6:0
Peterson (svéd)–Cirstea (román) 6:4, 6:1
Larsson (svéd)–Lapko (fehérorosz) 7:6, 3:0-nál Lapko feladta
Vondrousová (szlovák)–Rogyina (orosz) 6:3, 6:2
Martic (horvát, 31.)–Watson (brit) 6:1, 6:2
Kontaveit (észt, 20.)–Sorribes (spanyol) 6:3, 6:2
Pavljucsenkova (orosz)–Puig (Puerto Ricó-i) 6:4, 6:3
Bertens (holland, 9.)–Riske (amerikai) 6:3, 6:3
Collins (amerikai)–Görges (német, 14.) 2:6, 7:6, 6:4
Vickery (amerikai)–Ysaline (belga) 2:6, 6:4, 6:4
Hives (ausztrál)–Mattek (amerikai) 6:1, 6:2
Garcia (francia, 19.)–Ponchet (francia) 6:2, 6:3
Vekic (horvát, 29.)–Mladenovic (francia) 6:2, 6:4
Birrell (ausztrál)–Badosa Gibert (spanyol) 6:4, 6:2
Haddad Maia (brazil)–Pera (amerikai) 6:3, 5:7, 6:4
Kerber (német, 2.)–Hercog (szlovén) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik