Egyes női versenyeken a szünetekben már bemehetnek a trénerek a pályára, a férfi és Grand Slam-tornákon azonban tilos tanácsokat adni játékosoknak, még a jelzések, kézmozdulatok is büntetést vonnak maguk után. A közelmúltban erre a US Open női döntőjében volt példa, amikor a japán Oszaka Naomival szemben alulmaradt Serena Williams a bíró szerint utasítást kapott edzőjétől, Patrick Mouratogloutól. Az amerikai sztár tagadta, hogy látta volna a kézmozdulatot, amely miatt megkapta első figyelmeztetését, erre bedühödött, s később a meccs folyamán pontot és gémet is elvettek tőle.

Craig Tiley, az Australian Open főigazgatója kedden közölte, hogy egyértelmű állásfoglalásra szólítják fel a sportág nemzetközi szövetségét.

„Fontos, hogy egységesek legyenek a szabályok, és ne zavarjuk össze a szurkolókat” – szögezte le Tiley, hozzátéve, több mint száz játékos véleményét kérték ki az edzői utasítások megengedéséről, akik ugyancsak átlátható szabályozást szorgalmaztak. A következő lépés pedig az lehet, hogy a GS-versenyek közül elsőként Melbourne-ben már odamehessenek a trénerek meccs közben tanítványaikhoz.

Ami az Australian Open pénzdíját illeti, jövőre tíz százalékkal nő az összeg, így az idei 55 után már 60.5 millió ausztrál dollárt (11.5 milliárd forint) osztanak majd szét a játékosok között. Emellett valamennyi pályán lesz videovisszajátszási lehetőség, és bevezetik a US Openen már alkalmazott 25 másodperces szervaórát is.

A 2019-es idény első Grand Slam-versenye január 14-én kezdődik.