Aus. Open: sima volt – Nadal lesz Cicipasz elődöntős ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.22. 12:55
null
Rafael Nadal már a szettek elején rendre előnybe került (Fotó: AFP)
A korábbi világelső spanyol Rafael Nadal bejutott az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság elődöntőjébe, mivel a negyeddöntőben három sima szettben legyőzte az amerikai Frances Tiafoe-t.

 

A 32 éves Nadal és a 21. születésnapját múlt vasárnap ünneplő Tiafoe először csapott össze egymással, és kevéssé meglepő módon a korábbi világelső kezdett jobban: két sima adogatójátéka között rögvest elvette az amerikaiét, így 3:0-ra ellépett ellenfelétől. A spanyol szerváival pedig a továbbiakban sem tudott mit kezdeni Tiafoe – az első szettben csupán három fogadópontja volt! –, így hamar véget ért a szett (6:3).

A második szett hasonlóan indult, Nadal egyből brékelt, majd simán hozta az adogatását is. A következő fogadójátékánál viszont Tiafoe a korábbiaknál lényegesen nagyobb küzdelemre késztette a balkezes spanyolt, kétszer is bréklabdához jutott – azonban ezekkel aztán nem tudott élni. Innentől kezdve pedig nem adott neki esélyt ellenfele, 5:3-as vezetésénél Nadalnak fogadóként még kevés volt három szettlabda, adogatóként azonban újabb háromhoz jutott, az elsővel pedig lezárta a játszmát (6:4).

A 2009-es győztes aztán a harmadik felvonásban is brékkel kezdett, Tiafoe-nak pedig nem volt válasza, sőt, 4:2-es hátrányánál újra elbukta az adogatását, a spanyol így 107 perc alatt bejutott a négy közé (6:2).

Nadal ellenfele a korábban Roger Federert is kiejtő görög Sztefanosz Cicipasz lesz, aki a negyeddöntőben a spanyol Roberto Bautista Agut ellen is nyert.

A hölgyeknél elsőként a világranglistán 35. Danielle Rose Collins jutott be a legjobb négy közé, miután szetthátrányból legyőzte az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát. Az amerikai játékos ellenfele a világranglistán 6. cseh Petra Kvitová lesz, aki két játszmában búcsúztatta a hazai Ashleigh Bartyt.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (62 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Cicipasz (görög, 14.)–Bautista Agut (spanyol, 22.) 7:5, 4:6, 6:4, 7:6
Nadal (spanyol, 2.)–Tiafoe (amerikai) 6:3, 6:4, 6:2

KÉSŐBB
szerda 4.30: Raonic (kanadai, 16.)–Pouille (francia, 28.)
szerda 9.30: Djokovics (szerb, 1.)–Nisikori (japán, 8.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Collins (amerikai)–Pavljucsenkova (orosz) 2:6, 7:5, 6:1
Kvitová (cseh, 8.)–Barty (ausztrál, 15.) 6:1, 6:4
KÉSŐBB
szerda 1.00: Oszaka (japán, 4.)–Szvitolina (ukrán, 6.)
szerda 3.00: S. Williams (amerikai, 16.)–Ka. Plísková (cseh, 7.)

NŐI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Atawo, Srebotnik (amerikai, szlovén, 9.) 6:4, 7:5
ELŐDÖNTŐ
szerda 4.00: Brady, Riske (amerikai)–Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)
szerda 11.30: Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai)–Strycová, Vondrousová (cseh)

VEGYES PÁROS, 2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Melichar, Soares (amerikai, brazil, 2.)–Babos, Fucsovics (magyarok) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik