Aus. Open: Serena Williams magabiztosan jutott a 32 közé

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.22. 12:14
null
Serena Williams magabiztosan győzött (Fotó: AFP)
Serena Williams két szettben, 6:2, 6:3-ra legyőzte a szlovén Tamara Zidanseket az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában, ezzel már a legjobb 32 között van az amerikai. A férfiaknál a 8. helyen kiemelt Matteo Berrettini búcsúja jelentette a legnagyobb meglepetést a helyi idő szerint a délelőtti programra kiírt mérkőzéseken.

A világranglista 70. helyén álló Zidansek pályafutása első top tízes elleni győzelmére készült, ám már az első adogatását elveszítette, ezt követően pedig nemhogy visszabrékelni nem tudta Serena Williamst, hanem 3:1 után újabb adogatást veszített el. Az amerikai innen már magabiztosan, összesen 32 perc alatt behúzta az első játszmát.

Zidansek a második szettre összeszedte magát, több szoros, elhúzódó labdamenetre kényszerítette az ifjabb Williams nővért, de 3:3 után ismét elveszítette az adogatójátékát, és így megpecsételődött a sorsa. Az amerikai 5:3-nál a mérkőzésen negyedszer is lebrékelte a tőle 16 évvel fiatalabb szlovén ellenfelét és befejezte a mérkőzést. 6:2, 6:3

Williams hét ászt ütött a mérkőzésen, Zidansek egyet sem, „cserébe” viszont négy kettős hibája is volt. A korábbi világelső már 34 nyerő szervánál jár, ezzel az Australian Open szervezői által tett felajánlás alapján 106 dollárt gyűjtött a torna eddigi szakaszában.


Babos Tímea búcsúzott, 67 percig tartott számára az idei Australian Open női egyese, ennyi idő alatt kapott ki a lengyel Iga Swiatektől. Bővebben a mérkőzésről itt.

Hajnali négykor kezdett Fucsovics Márton, aki 2 óra 16 perc alatt búcsúztatta a tavalyi U21-es világbajnokságot megnyerő, 18 éves olasz Jack Sinnert, s került a legjobb 32. közé. Bővebben a mérkőzésről itt.

TENISZ
AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (71 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
2. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)
Szakkari (görög, 22.)–Hibino (japán) 7:6, 6:5
S. Williams (amerikai, 8.)–Zidansek (szlovén) 6:2, 6:3

FÉRFI EGYES
2. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)
Sandgren (amerikai)–Berrettini (olasz, 8.) 7:6, 6:4, 4:6, 2:6, 7:5
Lajovics (szerb, 24.)–Polmans (ausztrál) 6:2, 6:4, 6:3
Raonic (kanadai, 32.)–Garín (chilei) 6:3, 6:4, 6:2
Millman (ausztrál)–Hurkacz (lengyel, 31.) 6:4, 7:5, 6:3
Bautista (spanyol, 9.)–Mmoh (amerikai) 5:7, 6:2, 6:4, 6:1

További mai eredmények itt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik