Aus. Open: magyar siker a junioroknál – Nagyék nyerték a leány párost!

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.25. 09:48
null
Nagy Adrienn (balra) óriási sikert ért el (Fotó: Klein Ron)
Habár Babos Tímeáék elbukták az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női párosversenyének fináléját, így is lett magyar bajnoka az Australian Opennek: a harmadik helyen kiemelt Nagy Adrienn, Kavagucsi Nacumi magyar, japán kettős 1 óra 2 perc alatt 6:4, 6:4-re legyőzte a Chloe Beck, Emma Navarro amerikai duót a leány páros döntőben.

 

Az MTK 17 éves játékosa – a volt válogatott teniszező, Csurgó Virág lánya – előzőleg a nyolcaddöntőben búcsúzott egyesben.

Legutóbb Babos Tímeának sikerült juniorként a páros döntőbe jutni Melbourne-ben, ő 2010-ben a kanadai Gabriela Dabrowskival alulmaradt a fináléban, mint ahogy Szávay Ágnes is 2005-ben a cseh Nikola Frankovával. Az eddigi egyetlen lány páros győzelem Kapros Anikó nevéhez fűződik, aki 2000-ben az ausztrál Christina Wheeler oldalán ünnepelhetett az Australian Openen, és emellett az egyest is megnyerte.



A LEGNAGYOBB SIKER

– A verseny előtt azt mondta, győzni jöttek Melbourne-be, de nyilván könnyebb erről beszélni, mint aztán megvalósítani. Mi kellett ehhez a sikerhez?
– Persze, mindenki úgy jött ide, hogy meg akarja nyerni a versenyt, mi is, harmadik kiemeltként pedig esélyesnek számítottunk. A döntőt nézve azt érzem, megérdemelten győztünk. Úgy mentünk fel a pályára, hogy csak élvezzük a meccset, és tegyünk meg mindent a sikerért – felelte a sajtótájékoztatón Nagy Adrienn.

– A torna korábbi szakaszaiban sokkal többet bosszankodtak a pályán. Ez ennyire egyszerű: megbeszélik, hogy most nyugodtabbak lesznek, és akkor így is történik?
– Két döntőt veszítettünk el együtt, mindkettőt elizgultuk. Szóval, igen, most megbeszéltük, hogy ez az Australian Open, ott vagyunk a döntőben, nincs veszítenivalónk, csak élvezzük – végre sikerült! Ez pályafutásom eddigi legnagyobb győzelme, ez nem is lehet kérdés.

– Amíg el nem kezdte a bemelegítését, ott ült a lelátón Babos Tímeáék döntőjén. Mit jelent egy junior játékosnak, hogy látja honfitársát a felnőttek Grand Slam-fináléjában?
– Nagyon sokat! Szerintem óriási dolog, amit eddig elért Timi, és biztosan nagy sikerek várnak még rá. Szeretem őket nézni Kristina Mladenoviccsal, nagyon jól párosoznak, sajnálom, hogy nem sikerült nyerniük, pedig szép lett volna egy napon két magyar győzelem. Köszönöm Timinek, amiért kaptam tőle jegyet, és megnézhettem a meccsét.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE
JUNIOR LEÁNY, PÁROS
DÖNTŐ

Nagy Adrienn, Kavagucsi Nacumi (magyar, japán, 3.)–Chloe Beck, Emma Navarro (amerikai, 8.) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik