Aus. Open: Federer simán nyert, Murray meccse volt az est fénypontja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.14. 13:24
null
Andy Murray szenzációs meccset vívott Roberto Bautistával (Fotó: AFP)
A minden bizonnyal utolsó Australian Open-mérkőzésén pályára lépő Andy Murray ötjátszmás mérkőzésen, több mint négyórás csatában 6:4, 6:4, 6:7, 6:7, 6:2-re kikapott a spanyol Roberto Bautistától az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság első fordulójában, amelyben Roger Federer magabiztos győzelmet aratott az üzbég Denis Istomin felett (6:3, 6:4, 6:4).

 

„Ha ez volt az utolsó mérkőzésem, akkor csodálatos volt a befejezés” – mondta a Melbourne Arena küzdőterén a meccs után Andy Murray, aki az Australian Opent megelőzően bejelentette, több mint másfél éve húzódó csípősérülése miatt legkésőbb a wimbledoni bajnokság után befejezi pályafutását.

Ha a britek kétszeres olimpiai bajnoka később nem tér vissza, akkor helyi idő szerint hétfő este az utolsó mérkőzését játszotta az Australian Openen, amelyen ötször is döntőt játszott (2010, 2011, 2013, 2015, 2016), de megnyernie egyik évben sem sikerült az év első Grand Slam-tornáját. Négyszer Novak Djokovicstól, egyszer Roger Federertől kapott ki a fináléban.

Az első másfél órában nem úgy tűnt, hogy Murray és Roberto Bautista mérkőzését az Australian Open valaha volt legnagyobb csatái között emlegetjük majd, ám a korábbi világelső az elveszített első két játszma után meggyengült egészségi állapotban is talpra állt, és két, rövidítésben megnyert szettel kiharcolta a döntő játszmát. Az ötödik felvonásban Murray 1:0-nál fogadóként 30:0-ra vezetett, de ahelyett, hogy eljutott volna három bréklabdáig, a következő 10 labdamenetből nyolcat elveszített, így ő került brékhátrányba – majd még egyszer elbukta a szerváját, és 5:1-nél is csak meccslabdát hárítva tudott mérkőzésben maradni. Utána viszont már úgy sem, mert a spanyol könnyedén kiszerválta a mérkőzést (6:2).

A világranglistán jelenleg 24. Bautista három vereséget követően először verte meg Murrayt, akit óriási ovációval és vastapssal búcsúztatott a Melbourne Arena közönsége.

Roger Federer sorozatban a 15. meccsét nyerte meg az Australian Openen (Fotó: AFP)
Roger Federer sorozatban a 15. meccsét nyerte meg az Australian Openen (Fotó: AFP)

Murray és Bautista összecsapásánál több mint két órával később kezdődött, de kis híján hamarabb ért véget a címvédő Roger Federer első meccse, amely nem sok izgalmat hozott. A svájci klasszis 1 óra 57 perces ütközetben, három játszmában múlta felül az üzbég Denis Istomint.

Federer az első játszmát úgy nyerte meg 6:3-ra, hogy 17 nyerőt ütött és az adogatásainál a 23 pontból 20-at megnyert. A második és a harmadik szettben a svájcinak már nem minden szervagémje volt tükörsima, de Istomin így sem jutott el bréklabdáig a meccsen.

A svájci 52 nyerőt ütött, az egyik legszebbet a második játszma harmadik játékában. Következő ellenfele a brit Dan Evans lesz.



AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (ÁGRAJZ SZERINT)
Cilic (horvát, 6.)–Tomic (ausztrál) 6:2, 6:4, 7:6 (7–3)
McDonald (amerikai)–Rubljov (orosz) 6:4, 6:4, 2:6, 6:4
Albot (moldovai)–Mmoh (amerikai) 3:6, 6:3, 6:4, 6:2
Verdasco (spanyol, 26.)–Kecmanovics (szerb) 7:6 (7–5), 6:3, 6:3
Bautista (spanyol, 22.)–Murray (brit) 6:4, 6:4, 6:7 (5–7), 6:7 (4–7), 6:2
Millman (ausztrál)–Delbonis (argentin) 6:3, 3:6, 7:6 (7–3), 6:2
Nisioka (japán)–Sandgren (amerikai) 6:4, 7:6 (7–5), 4:6, 6:4
Hacsanov (orosz, 10.)–Gojowczyk (német) 3:6, 6:3, 6:4, 6:3
Cicipasz (görög, 14.)–Berrettini (olasz) 6:7 (3–7), 6:4, 6:3, 7:6 (7–4)
Troicki (szerb)–Carballés Baena (spanyol) 6:1, 1:6, 2:6, 6:1, 6:4
Travaglia (olasz)–Andreozzi (argentin) 6:7 (3–7), 6:2, 6:3, 6:2
Baszilasvili (grúz, 19.)–Eubanks (amerikai) 6:4, 4:6, 7:6 (8–6), 6:3
Monfils (francia, 30.)–Dzumhur (bosnyák) 6:0, 6:4, 6:0
Fritz (amerikai)–Norrie (brit) 6:3, 7:6 (8–6), 6:2
D. Evans (brit)–Ito T. (japán) 7:5, 6:1, 7:6 (10–8)
Federer (svájci, 3.)–Istomin (üzbég) 6:3, 6:4, 6:4
Anderson (dél-afrikai, 5.)–Mannarino (francia) 6:3, 5:7, 6:2, 6:1
Tiafoe (amerikai)–Gunneswaran (indiai) 7:6 (9–7), 6:3, 6:3
Thompson (ausztrál)–López (spanyol) 6:1, 7:6 (7–0), 6:3
Seppi (olasz)–Johnson (amerikai, 31.) 6:4, 4:6, 6:4, 6:3
Dimitrov (bolgár, 20.)–Tipszarevics (szerb) 4:6, 6:3, 6:1, 6:4
Cuevas (uruguayi)–Lajovics (szerb) 6:4, 7:5, 6:1
Fabbiano (olasz)–Kubler (ausztrál) 6:4, 7:6 (7–1), 2:6, 6:3
Opelka (amerikai)–Isner (amerikai, 9.) 7:6 (7–4), 7:6 (8–6), 6:7 (4–7), 7:6 (8–6)
Berdych (cseh)–Edmund (brit, 13.) 6:3, 6:0, 7:5
Haase (holland)–García-López (spanyol) 7:5, 6:4, 7:5
Kudla (amerikai)–Polmans (ausztrál) 5:7, 1:6, 6:2, 6:3, 6:2
Schwartzman (argentin, 18.)–Molleker (német) 6:1, 6:3, 4:6, 6:0
De Minaur (ausztrál, 27.)–P. Sousa (portugál) 6:4, 7:5, 6:4
Laaksonen (svájci)–Basic (bosnyák) 6:4, 7:6 (7–4), 4:6, 6:3
Ebden (ausztrál)–Struff (német) 1:6, 6:4, 6:3, 6:4
Nadal (spanyol, 2.)–Duckworth (ausztrál) 6:4, 6:3, 7:5

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (ÁGRAJZ SZERINT)
Kvitová (cseh, 8.)–Rybáriková (szlovák) 6:3, 6:2
Begu (román)–Petkovic (német) 6:7 (3–7), 4:3-nál Petkovic feladta
Bencic (svájci)–Siniaková (cseh) 6:4, 2:6, 6:3
Putyinceva (kazah)–Strycová (cseh, 32.) 6:4, 7:6 (7–1)
Curenko (ukrán, 24.)–Alekszandrova (orosz) 6:4, 7:6 (7–4)
Anisimova (amerikai)–Niculescu (román) 7:6 (7–3), 6:4
Boulter (brit)–Makarova (orosz) 6:0, 4:6, 7:6 (10–6)
Szabalenka (fehérorosz, 11.)–Kalinszkaja (orosz) 6:1, 6:4
Barty (ausztrál, 15.)–Kumkhum (thaiföldi) 6:2, 6:2
Vang Jafan (kínai)–E. Perez (ausztrál) 6:4, 6:0
Sharma (ausztrál)–Hon (ausztrál) 7:5, 4:6, 6:1
Szakkari (görög)–Ostapenko (lett, 22.) 6:1, 3:6, 6:2
Sarapova (orosz, 30.)–Dart (brit) 6:0, 6:0
Peterson (svéd)–Cirstea (román) 6:4, 6:1
Larsson (svéd)–Lapko (fehérorosz) 7:6 (7–5), 3:0-nál Lapko feladta
Wozniacki (dán, 3.)–Van Uytvanck (belga) 6:3, 6:4
Stephens (amerikai, 5.)–Townsend (amerikai) 6:4, 6:2
BABOS TÍMEA (magyar)–Dzsabur (tunéziai) 7:6 (7–5), 7:6 (7–3)
Vondrousová (szlovák)–Rogyina (orosz) 6:3, 6:2
Martic (horvát, 31.)–Watson (brit) 6:1, 6:2
Kontaveit (észt, 20.)–Sorribes (spanyol) 6:3, 6:2
Szasznovics (fehérorosz)–Flipkens (belga) 6:1, 6:1
Pavljucsenkova (orosz)–Puig (Puerto Ricó-i) 6:4, 6:3
Bertens (holland, 9.)–Riske (amerikai) 6:3, 6:3
Collins (amerikai)–Görges (német, 14.) 2:6, 7:6 (7–5), 6:4
Vickery (amerikai)–Bonaventure (belga) 2:6, 6:4, 6:4
Hives (ausztrál)–Mattek (amerikai) 6:1, 6:2
Garcia (francia, 19.)–Ponchet (francia) 6:2, 6:3
Vekic (horvát, 29.)–Mladenovic (francia) 6:2, 6:4
Birrell (ausztrál)–Badosa Gibert (spanyol) 6:4, 6:2
Haddad Maia (brazil)–Pera (amerikai) 6:3, 5:7, 6:4
Kerber (német, 2.)–Hercog (szlovén) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik