ATP-vb: Dominic Thiem két szettben megverte Roger Federert

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.11.10. 23:01
null
Idén Indian Wells és Madrid után immár harmadik alkalommal gratulálhatott Federer (jobbra) Thiemnek (Fotó: AFP)
A londoni ATP-világbajnokság 1. fordulójában, a Björn Borg-csoportban az osztrák Dominic Thiem két szettben, 7:5, 7:5-re legyőzte Roger Federert.

Az osztrák Dominic Thiem a mérkőzés elején meg tudta lepni a svájci Roger Federert, ugyanis rögtön az első gémben három bréklabdához jutott, amiből a harmadikat értékesítette, majd hozta a saját adogatását, így az első szettet 2:0-val kezdte.

Federer számára itt vette kezdetét a meccs. Előbb semmire megnyerte a saját adogatását, majd a negyedik gémben Thiemnek már labdája volt a 3:1-hez, de Federer onnan fordított és az első bréklabdáját értékesítve 2:2-nél már egyenlített is.

Ezt követően 5:5-ig nem láthattunk újabb bréklabdát, akkor viszont Federer adogatójátékánál 30:0-s előnybe került Thiem, és bár a svájci innen még egalizált, az osztráknak sikerült másodszor is elvennie a hatszoros világbajnok adogatását. Majd hozta a sajátját, és ezzel 44 perc alatt megnyerte az első játszmát.

A másodikban Federer 2:1-re vezetett, amikor Thiem adogatásánál először alakult ki bréklehetőség, de az osztrák hárította, ugyanis egy szenzációs labdamenet végén a svájci fonákja szélesre sikerült. Thiem ezután 2:2-re alakította az állást. Legközelebb pedig már neki volt három bérklabdája, 5:5-nél, amiből rögtön az elsőt be is ütötte.

Federer sem szervált egyébként rosszul a meccsen, de Thiem játékáról mindent elmond, hogy a svájcinak a második szett 5:6-ig csak két lehetősége volt elvenni ellenfele adogatását, ebből eggyel tudott élni (Thiem az öt lehetőségből háromszor). Thiem azzal nőtt Federer fölé a megnyert bréklabdákon túl, hogy kulcspillanatokban sem remegett meg a keze. Igaz, 6:5-nél, amikor a meccsért adogathatott, Federernek volt két bréklabdája (annyi, amennyi azt megelőzően az egész mérkőzésen), de Thiem ezeket hárította és a második meccslabdáját már értékesítette, így ebben az évben egymás után harmadszor győzte le az osztrák teniszező a svájci világklasszist.

A csoport másik meccsén korábban Novak Djokovics könnyedén nyert az olasz Matteo Berrettini ellen.

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
Björn Borg-csoport, 1. forduló
Thiem (osztrák, 5.)–Federer (svájci, 3.) 7:5, 7:5
KORÁBBAN

Djokovics (szerb, 2.)–Berrettini (olasz, 8.) 6:2, 6:1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik