Téli sportok: lemondott az alpesi szakágért felelős kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.10. 13:20
Lemondott tisztségéről Stark Márton, a Magyar Síszövetség alpesi szakágért felelős szövetségi kapitánya.

A szakember közleményben fejtette ki döntésének okát, miszerint nem kíván együtt dolgozni Bajai Andrással, valamint az általa kinevezett, megbízott személyekkel.

Bajai Andrást tavaly novemberben választották elnöknek a sízők, majd februárban arról számolt be, hogy a szervezet törvénytelenül működik. Áprilisban visszavonult Miklós Edit, három nappal később a négy évvel ezelőtt olimpiai hetedik helyezett lesiklót megválasztották új elnöknek. Bajai szerint azonban az új elnököt választó közgyűlést több okból is törvénytelenül hívták össze, ügyvédje pedig indítványozta a törvényességi felügyeleti eljárást. A Fővárosi Törvényszék május végén a peres eljárás idejére felfüggesztette Miklós Edit bejegyzési kérelmét. Miklós Edit szerint a pereskedés komoly fennakadást jelent a szövetség életében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik