„Az ausztriai Pitztalban a reggeli edzés során elesett, és a bal térde megsérült. Az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy az elülső térdszalagja elszakadt. Jelenleg úgy tűnik, hogy kihagyja az idény jelentős részét vagy akár az egészet, így a dél-koreai játékokat is” – mondta Tilen Lamut, a szlovén szövetség szóvivője.

A 26 éves Stuhec az előző szezonban robbant be az élvonalba, lesiklásban világbajnok lett, továbbá ebben a számban a világkupát is megnyerte, míg szuperóriás-műlesiklásban és összetettben másodikként zárt.

Miklós Edit hasonló sérülésből épül fel. A szocsi játékokon lesiklásban hetedik versenyző januárban szenvedett súlyos térdsérülést, és december végén tér majd vissza.

A vk-szezon jövő hétvégén az ausztriai Söldenben kezdődik óriás-műlesiklással, a pjongcsangi olimpiát pedig február 9. és 25. között rendezik meg.