Téli olimpia: „Ha a váltó sem jött volna össze, megcsuklott volna mindenki”

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 16:43
null
Knoch Viktor (jobbról a második) és társai történelmi aranyat szereztek (Fotó: MTI)
Negyedik olimpiáján pályafutása csúcsára ért Knoch Viktor, de egyelőre még nem fogja fel, mit is értek el a társaival Pjongcsangban.

– Megérdemelte! Negyedik olimpiája a pjongcsangi – tényleg megérdemelte!
– Nehéz szavakba önteni, mi is történik most itt velünk – csóválta a fejét még egy órával a megnyert váltódöntő után is Knoch Viktor. – Bár én úgy érzem, az elődöntőben jobban korcsolyáztam, a fő különbség az, hogy az elődöntő után eluralkodott bennem a felszabadultság érzése, hiszen akkor rögtön tudatosult, hogy amiért jöttünk, azt elértük: ott vagyunk a döntőben, ahol már bármi megtörténhet. A verseny napján viszont azt hittem, bármi is lesz, biztos, hogy összecsuklom. Fáradtnak éreztem magam, és a finálé végén örültem – a többieknek. Láttam, hogy jönnek szembe velem, mindenkinek könnyes volt a szeme... Azt hittem, én is így fogok kinézni, de nem. Lehet, hogy majd pénteken a dobogó tetején, vagy a hazafelé úton. Vagy ha otthon leszek a családommal. Előbb-utóbb csak leesik, mit is értünk el.

– Feszültebbek egy olimpiai döntő előtti pillantok a többi versenyhez képest?
– Aki azt mondja, hogy nem, az egyszerűen hazudik. Persze, mindenki próbál úgy csinálni, mint máskor, a megszokott szertartás szerint készül, ám olimpia csak négyévente van. És a döntőben csak három érmet osztanak ki, viszont négy csapat lép a jégre.

– Miénk az aranyérem!
– Örülök, hogy ebből az őrült futamból mi jöttünk ki jól.

Nem ijedt meg akkor sem, amikor ötszáz méteren előbb Liu Shaoang, majd Liu Shaolin Sándor is elvérzett? Nem félt attól, hogy mindez hatással lesz a csapat futására is?
– Ez egy ilyen sport. Aki ebben nőtt fel, megszokja, hogy nem mindig úgy jön össze minden, ahogyan szerette volna – ha nem így lenne, mindenki abbahagyhatná évente háromszor, vagy akár fejbe is lőhetné magát. Ettől függetlenül láttam, hogy megviselte őket: Ádót a három kizárása, Sanyit pedig az, hogy mindhárom távon éremesélyes volt, és sehol sem állt dobogóra. De egyszerűen nem engedheti el magát az ember, amíg tart a verseny, amíg van esély.

– Nem is engedték.
– Mondjuk ha ez a váltó sem jött volna össze, még egy érem sem, akkor, azt hiszem, megcsuklott volna mindenki az öltözőben... Akkor is sírt volna mindenki, csak azok szomorú könnyek lettek volna.

– Az rendben van, hogy sokat edzettek a jégen és szárazföldön, de mennyit videóztak, hogyan készültek a három ellenfélre, Kínára, Kanadára és Dél-Koreára?
– Egy futam előtt nehéz kitalálni a taktikát, hiszen mindenkinek van egy elképzelése arról, mit is szeretne csinálni a jégen. Igaz, manapság az a jellemző, hogy minden csapat elöl szeret lenni – régen ezek az ötezrek nem voltak ilyen gyorsak, sokkal több taktikus futam volt, ahol gyakran előfordult, hogy a negyedik helyről robbantott valamelyik váltó. Ennél a tempónál nagyon nehéz előrejönni, ilyen sebesség mellett nem lehet három ellenfelet megelőzni. Egyébként persze, minden olyan csapat edzését videózzuk, amelyik számít, Lina, az edzőnk vissza is nézi a felvételeket, és minden érdemi információt megoszt velünk.

És hogyan zajlanak a döntő előtti percek? Van közös rituáléjuk? Hogy pacsiznak a jégen, azt látjuk.
– Igen, az megszokott, hogy mindenki odamegy a másikhoz, és pacsizunk. Az öltözőben zenét hallgatunk, van néhány olyan zene, amit ilyenkor előveszünk – ezekre együtt öltözünk fel, és együtt megyünk ki a jégre.



HITTEL, ODAADÁSSAL
„Hittel, becsülettel, óriási odaadással álltak neki a döntőnek a fiúk, minden tudást, ami bennük volt, a tehetségüket, tapasztalatukat ebben a kicsit több mint hat percben egyesítették egy végtelenül profi módon kivitelezett futásban, ahol a legnagyobb short track hagyományokkal rendelkező országokat egész egyszerűen térdre kényszerítették” – értékelt Bánhidi Ákos, a válogatott edzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik