Téli olimpia: Calgaryban leszavazták a 2026-os pályázatot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.14. 11:16
Visszavonhatják Calgary pályázatát a 2026-os téli olimpia megrendezésére, miután a keddi népszavazáson a lakosság több mint 56 százaléka a kandidálás ellen voksolt.

A nyugat-kanadai nagyváros 1988-ban házigazdája volt a téli játékoknak, esetleges kiszállása pedig újabb csapás lehet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) számára, miután így az eredetileg jelentkező hét helyszín közül csupán kettő, Stockholm és Milánó-Cortina d'Ampezzo marad versenyben.Stockholm és Milánó-Cortina d'Ampezzo marad versenyben.

A calgaryi pályázat visszavonásáról a végleges döntést hétfőn a városi tanács hozza meg.

A Kanadai Olimpiai Bizottság (COC) és a calgaryi pályázatot irányító cég közleményben jelentette ki, hogy tudomásul vette a helyi lakosok véleményét és tiszteletben tartja azt.

„Ugyanakkor nagyon csalódottak vagyunk a népszavazás végeredménye miatt – írta közleményében a COC. – Az esély, hogy vendégül lássuk a világot Kanadában, ahol az emberek megtapasztalhatják a játékok nemzeteket egyesítő erejét, számtalan előnnyel járt volna mindannyiunk számára."

A NOB szerda reggel reagált a fejleményekre, s egyértelműen, szintén a csalódottságának adott hangot.

„Sajnálatos, hogy a rendezés sportra és társadalomra gyakorolt – illetve egyéb – hosszú távú előnyeivel kapcsolatos érvek nem estek kellő súllyal latba a szavazásnál" – írta közleményében a NOB, amely ugyanakkor azt is jelezte, hogy az elmúlt időszak politikai vitáinak, illetve más bizonytalanságoknak az ismeretében az eredmény „nem meglepő".

A 2026-os téli olimpia rendezéséért zajló küzdelemtől korábban Sion, Szapporó és Graz visszalépett, míg a törökországi Erzurumot a NOB zárta ki a jelentkezők közül. Milánó és Cortina d'Ampezzo közös pályázatát az olasz kormány pénzügyileg nem támogatja, de Thomas Bach, a NOB elnöke múlt csütörtökön hozzájárult ahhoz, hogy a kandidálás így is versenyben maradhasson. Stockholm pályázata előtt szintén állnak még akadályok.

Felvetődött lehetőségként Argentína is, november 1-jén a NOB jelezte, hogy Buenos Aires és a Tűzföldön található Ushuaia, a világ legdélibb városa lenne az esetleges helyszín. A jelentkezés elfogadására a NOB tanulmányútja után kerülhet sor.

A NOB júniusban a lausanne-i kongresszuson dönt a helyszínről. A 2022-es téli olimpiát Peking rendezi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik