Sífutó-vk: Weng és Cologna lettek idén a Tour uralkodói

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.07. 16:05
Az olaszországi Val di Fiemmében férfi és női 9 km-es szabad stílusú üldözéses versennyel zárult a sífutó Tour de Ski. Az Alpe Cermis tetejére a svájci Dario Cologna és a norvég Heidi Weng ért fel elsőként. Előbbi negyedszer, utóbbi egymás után másodszor nyerte meg a sorozatot.

Azzal, hogy a szombati szakaszon szinte teljesen ledolgozta egyperces hátrányát a norvég Heidi Weng, gyakorlatilag a sírból hozta vissza címvédésének esélyét, hiszen az köztudott, hogy a hegyi szakaszon ő az erősebb honfitársnőjénél, Ingvild Flugstad Östbergnél.

A hét kilométeres sík szakaszon még együtt haladt a két versenyző, ám a hegyhez érve Weng faképnél hagyta Östberget és a hátralévő szakaszon – amelyet majdnem ugyanannyi idő alatt tettek meg, mint az első hét kilométert – majdnem ötven másodpercet vert rá.

A harmadik helyért ugyancsak egy párosmeccs alakult ki az amerikai Jessica Diggins és a finn Krista Pärmäkoski között, s a forgatókönyv itt is hasonló volt: az amerikai robbantott a lejtőn és végül ő szerezte meg a bronzérmet.

A férfiaknál senki és semmi nem veszélyeztette Cologna negyedik Tour-győzelmét, aki a bő egyperces előnyét még növelni is tudta. A második helyért viszont óriási csata folyt, s végül a hatodik pozícióból rajtoló norvég Martin Johnsrud Sundby szerezte meg azt, aki a sík szakaszon fokozatosan dolgozta le a hátrányát, az emelkedőn pedig Alex Harvey társaságában meg is lépett. A kanadainak ez arra volt elég, hogy végül a harmadik legyen.

 

SÍFUTÓ TOUR DE SKI, VAL DI FIEMME (OLASZORSZÁG)
Férfi 9 km üldözéses verseny (szabad stílus), egyben a Tour de Ski végeredménye
1. Dario Cologna (svájci) 28:52.1
2. Martin Johnsrud Sundby (norvég) +1:26.5
3. Alex Harvey (kanadai) +1:30.6
Az összetett-vk állása:
1. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 875
2. Dario Cologna (svájci) 807
3. Alex Harvey (kanadai) 780
Női 9 km üldözéses verseny (szabad stílus), egyben a Tour de Ski végeredménye
1. Heidi Weng (norvég) 32:13.3
2. Ingvild Flugstad Östberg (norvég) +48.5
3. Jessica Diggins (amerikai) +2:23.2
Az összetett vk állása:
1. Heidi Weng (norvég) 1154
2. Ingvild Flugstad Östberg (norvég) 1087
3. Jessica Diggins (amerikai) 776

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik