Az utolsó kanyarból a célegyenesre fordulva még a harmadik helyen állt. „Nem sokat adtunk volna ezért a továbbjutásért, nemhogy a futamgyőzelemért!” – jegyezte meg  megkönnyebbülve a BOK-csarnokban zajló viadal szpíkere, miután az 1000 méter előfutamában Liu Shaoang elképesztő hajrá után a negyeddöntőt érő első helyen ért célba. A japán Szakazume Rjoszuke és a dél-koreai Szeo Ji Ra végig maga mögött tartotta a magyar fiút, ő azonban éppen akkor került eléjük, amikor kellett: a célban. 

 
Liu Shaoang egyszer vezetett előfutamában: a célba érkezéskor (Fotó: Tumbász Hédi)
 

Burján Csabának éppen a célba érkezés nem sikerült, pedig futamából idővel is tovább lehetett jutni – az őt az utolsó kanyarban megelőző lett Roberts Zvejnieks élt is ezzel a lehetőséggel. Liu Shaolin Sándor ezzel szemben taktikus versenyzéssel, magabiztosan nyerte meg az előfutamát. 

Jászapáti Petra az 500 és az 1500 méter után 1000 méteren is sikerrel vette az első akadályt. Bár előfutamában harmadik lett, az ideje elég jó volt ahhoz, hogy bejusson a negyeddöntőbe. Ugyanez nem sikerül Bácskai Sára Lucának, illetve Keszler Andreának, aki még a selejtezőben esett ki. 

Ha azt hittük, hogy a váltók délutáni programja nem hoz izgalmakat, tévedtünk. A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca és Jászapáti Petra alkotta női váltó az előfutamát megnyerte, a negyeddöntőben pedig Kanada mögött másodikként, elődöntőt érő helyen ért célba. Szóval eddig minden békés mederben csordogált, sőt, a férfiváltó második negyeddöntős futamát is nyugalommal szemlélhettük, mindaddig, amíg Burján Csaba az egyik váltás után el nem esett.

A fiúk azonban rendkívül gyorsan reagáltak erre, és szerencsére még volt elég kör is ahhoz, hogy visszazárkózzanak a kínaiakhoz, a franciákhoz és a kazahokhoz. A közönség is érezte, kell a támogatás, felállva buzdították a srácokat – mint Liu Shaoang elmondta, ez hatalmas adrenalinlöketet adott neki. Knoch Viktor mindeközben azt számolgatta, ne ő fejezzen be, mert a bokasérülése után még nincs olyan erőnléti formában, hogy ez jó ómen lenne a csapatnak.

De nem is ő rótta le villámsebességgel az utolsó köröket, hanem a Liu testvérek, a hajrában pedig Shaoang hirtelen meg is előzte a franciákat és a kazahokat. Ezt a helyet aztán Shaolin megőrizte, mint egy kincset – naná, elődöntőt ért. 

Ilyen izgalmak után nem csoda, ha az egész magyar csapat egymás nyakába ugrott a célba érkezés után.

Elképesztő nagyot mentek a fiúk, nem véletlen a nagy boldogság (Fotó: Tumbász Hédi)

Szombaton 500 és 1500 méteren is már érmeket osztanak a BOK-csarnokban.

Az első nap eredményeiről ITT olvashat.  

A teljes eredménylista ITT érhető el.  

A férfiváltó bravúrjáról Liu Shaoang és Knoch Viktor beszélt az NSO Tv-nek.  

 
Heidum Bernadettel a női váltó előfutamának és negyeddöntőjének tapasztalatairól, a hazai közönségről és a futamok közben dübörgő zenéről beszélgettünk.