Liu Shaoang (jobbra) legyőzte világbajnok bátyját (Fotó: Tumbász Hédi)

A legrövidebb táv szerdai selejtezőjében és szombati elődöntőjében nem volt meglepetés, így a férfiaknál a négyfős fináléba jutottak a Liu fivérek és Burján Csaba is, valamint Varnyú Alex. Előbbi három végig szoros küzdelmet vívott, végül a táv 2016-os vb-bronzérmese, Liu Shaoang haladt át elsőként a célvonalon Burjánt és bátyját, a szám tavalyi világbajnokát, Liu Shaolint megelőzve.

A nőknél szintén a válogatott legjobbjai jutottak döntőbe, kivéve Heidum Bernadettet, akit még a szerdai selejtezőben kizártak. Jászapáti Petra nyert Keszler Andrea, Kónya Zsófia, valamint az 1500 méteren ezüstérmes Bácskai Sára Luca előtt.

Az ob gyakorlatilag olimpiai tesztviadal, ugyanis éppen olyan ritmusban és annyi szünettel bonyolítják le a versenyeket, ahogy azok majd a jövő februári pjongcsangi téli olimpián követik egymást. Az esemény nem válogató, hanem az ötkarikás keret számára szeretnék beállítani a szakemberek az optimális felkészülési edzéstervet.

A versenyek a következő héten szerdán és szombaton folytatódnak, majd a zárónap szeptember 4-én, hétfőn lesz a Gyakorló Jégcsarnokban. A program minden alkalommal 18 órakor kezdődik.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA OB, BUDAPEST
A szombati eredmények
Férfi 500 m

1. Liu Shaoang (MTK) 42.762 mp
2. Burján Csaba (PSN) 42.923
3. Liu Shaolin Sándor (MTK) 43.117
Női 500 m
1. Jászapáti Petra (SZKE) 45.175 mp
2. Keszler Andrea (TDKE) 45.219
3. Kónya Zsófia (SZKE) 45.391

Jászapáti Petra (elöl) győzni tudott 500-on (Fotó: Tumbász Hédi)