Liu Shaolin Sándor mindent megtesz, hogy a jövőben is sikeres legyen (Fotó: Micheller Szilvia)

 

– Tényleg sírt, mint egy kisbaba?
– Nagyjából olyan állapotba kerültem pénteken este, mint egy gyerek, aki a fáradtságtól csak bömbölni tud.

– Mi történt aznap?
– Tizenhat kilométert futottam, ami nem azért tartott két óráig, mert lassú voltam, nem is azért, mert felfelé futottam, hanem mert futás csak felfelé volt két és három kilométeres etapokban, aztán vissza séta – ez tartott hosszabb ideig.

– Akkor a társai is szenvedtek, nem?
– Persze, csakhogy a végén kínai edzőnk, Lina kitalálta, hogy fussak még feljebb, egészen odáig, ahol már út sincs. Az nagyon megmart. A végén olyan emelkedők voltak, hogy üvöltöttem, így próbáltam magam biztatni. Még szerencse, hogy nem hallotta senki, és a kiabálás valamelyest segített is, lendített egyet rajtam, de rettenetesen kimerültem. A vacsoránál a vizespoharat is alig bírtam megemelni. Ekkor mondtam, hogy mindjárt sírok, mint egy kisbaba.

– Ennyire kegyetlen az edzőtábor?
– Ennyire. Nekem különösen, mert májusban és júniusban rengeteg megkeresésem volt, ezek borzasztóan elfárasztottak, nem tudtam a munkára figyelni, rosszul is mentek az edzések. Itt, Olaszországban az első hét még nagyon rossz volt, most, a második héten kezdett el szép lassan összeállni minden. Nagyon akartam már, hogy csak az edzésekre figyelhessek, és megint egyre jobb legyek – már csak azért is, mert még mindig olyan vagyok, mint egy disznó.

– Micsoda?!
– Nyolcvannégy kiló vagyok, az olimpián hetvennyolc voltam, az előző szezonban meg nyolcvan. Az elmúlt hetekben már hányingerem volt magamtól, de lassan múlik. És ugyanígy kezd újra meglenni a motivációm is.

ÉPÍTIK A PIRAMIST

Short trackeseink már hazajárnak Courmayeurba, évek óta a több mint 2000 méter magasan fekvő városban edzőtáboroznak. Idén az olaszok olimpiai, világ- és Európa-bajnok korisa, Arianna Fontana is a mieinket választotta, így tényleg csupa klasszis dolgozik együtt két hete.

„Ha egy világbajnokság a piramis csúcsa, akkor azt mondhatjuk, hogy ennek az edzőtábornak a lényege az építkezés, és mire hazamegyünk, nagyjából a piramis közepéig jutunk – nyilatkozta Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere. – Az edzések megerőltetők és hosszúak. Mindenki kiválóan dolgozik, senkire sem mondhatok rosszat, egy-két junioron kell még igazítani, hogy megértsék, a felkészülés kiemelten fontos időszaka a pihenés, a regeneráció. Hogy itt van Arianna Fontana, a lányainknak nagyon jó, az meg az egész csapatra jó hatással van, hogy hetek óta velünk készül Szemjon Jelisztratov – elképesztő egy ember! Tisztelettudó, normális, nagyon jól nevelt, pontosan tudja, mitől döglik a légy – a legjobbjainkban az ittléte, az edzésmunkája újabb és újabb lámpákat kapcsolt fel.”

– Ez a motivációs probléma már tavaly nyáron is jelentkezett...
– Igen, mert elég nehéz az újrakezdés egy-egy jó idény után. Viszont ahogy tavaly, idén sem lesz ezen a téren probléma, a nehezén túl vagyok. Még egy hétig maradunk Courmayeurban, aztán következik egy hét pihenő – ám nem nekem! Én ugyanis nem megyek nyaralni, hanem Hollandiába utazom, ott edzek a legjobbakkal. Nagyon izgatott vagyok, a briteken kívül még sohasem dolgoztam együtt más csapattal.

– Miért döntött így?
– Nem akarok bulizni, nem akarok hízni, dolgozni akarok: újra olimpiai bajnok akarok lenni.

– Immár egyéni számban is?
– Egyéni számban is.

– Mit szóltak az edzők a döntéséhez?
– Megértették, hogy nem akarok leállni, itthon egyedül pedig úgysem csinálnék semmit. A hollandok nagyon várnak, megküldték a heti edzéstervet, leginkább a váltóra összepontosítanak akkor, csak napi egy edzés lesz, ez meg illeszkedik az én elképzeléseimhez, az edzőim is rábólintottak.

– Hetek óta a csapattal készül az oroszok olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Szemjon Jelisztratov. Összebarátkoztak?
– Igen, itt, Courmayeurban is sokat beszélgetünk, gyakran elmondja, mennyire örül annak, hogy velünk készülhet, és hogy ez minden áldozatot megér neki. Nagyon jó edzőpartner, huszonkilenc évesen is a világ legjobbjai között van, motivált, pedig Oroszországban meglehetősen nehéz körülmények között dolgozhatnak. Ennek ellenére csinálja, mert imádja a short tracket, és mert vannak álmai, céljai, ezekért meg hajlandó keményen dolgozni.

– Nem furcsa az egyik legnagyobb riválissal együtt készülni?
– Az edzéseken nem gyilkoljuk, sokkal inkább segítjük, húzzuk egymást – jó érzés ám, amikor egy-egy brutálisabb feladat végén nem csúnyán nézünk egymásra, hanem már a jégen pacsizunk egyet. Tényleg jó, hogy itt van velünk.

– Mindig az éppen aktuális idény a fontos, viszont a mostani különleges lesz, hiszen januárban Debrecenben rendezzük az Európa-bajnokságot. Sokszor eszébe jut?
– Egyre többször. Érezzük a törődést, már arról is kifaggattak a szervezők, milyen zenét szeretnénk a bevonuláskor, mi szóljon az öltözőben, és milyen egyéb kívánságaink vannak.

– Nos, kívánságunk nekünk is lenne, de az idén januári dordrechti Európa-bajnokságot a négy arany-, négy ezüst- és egy bronzérmével nehéz lesz überelni...
– Ha felülmúlni nem is, azért megismételni lehet, nem?