Rp. gyorskorcsolya: férfi váltónk is az olimpiai kvóta közelében

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 10:40
A magyar férfi és női váltó is elődöntőbe jutott pénteken a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának Szöulban zajló negyedik, utolsó állomásán, így szinte biztosan mindkettő ott lesz (mint megírtuk, a nők kvótája már biztos) Pjongcsangban.

A mieink legfőbb célja a staféták sikeres kvalifikációja volt, mert így – a tartalékokkal együtt – mind a két nemnél öt fő utazhat a dél-koreai játékokra.

A női négyes – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – éppen egyik legnagyobb riválisával, a francia csapattal került azonos futamba. A Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Keszler Andrea összeállítású kvartett a vk-rangsort vezető dél-koreaiak mögött 67 ezreddel előzte meg a francia együttest, így biztosan megtartja nyolcadik, még éppen kvótát érő helyét.

A férfiváltó fölényesen megnyerte a futamát a kazahok, a kanadaiak és az osztrákok előtt, így vélhetően ez a staféta is legalább megőrzi a nyolcadik helyét.

A váltók mellett az 1000 méter kétfordulós selejtezőjét rendezték, ebben a férfiaknál Liu Shaolin Sándor, míg a nőknél Kónya Zsófia és Jászapáti Petra járt sikerrel. Liu Shaoang, Burján Csaba, illetve Keszler Andrea a második körben búcsúzott.

Ezen a távon mindkét nemnél két magyar áll kvótás helyen, az a vasárnapi végeredménykor dől el, hogy ezt sikerült-e megőrizni, vagy akár növelni a maximális háromra.

Szombaton az 500 és az 1500 méter döntőig tartó küzdelmeivel és a váltók elődöntőivel folytatódik a verseny.

A négy állomásból álló vk végén 500 és 1000 méteren 32-en, 1500-on 36-an jutnak olimpiai kvótához a jövő februári, pjongcsangi játékokra, de egy nemzetből legfeljebb három versenyző kvalifikálhatja magát számonként, továbbá nemenként a legjobb nyolc staféta szerez indulási jogot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik