A női staféta ezúttal Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra összetételben és ismét az olaszokkal szerepelt egy futamban. A forgatókönyv sem sokat változott a pénteki selejtezőhöz képest: már az első körökben olyan tempót diktált az olasz-magyar tandem, hogy azt nem bírta a német és az ukrán négyes.

Ami a különbséget jelentette, hogy az olaszok az egyik váltásnál elestek, s ez azt eredményezte, hogy a magyar négyes hatalmas fölénnyel ért célba a 3000 méter végén. A második továbbjutó helyet a házigazda németek szerezték meg. A fináléban még az oroszok és a franciák lesznek ott.

A férfi váltó ezúttal már legerősebb összeállításában lépett jégre az 5000 méteres versenyben, azaz Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang alkotta a kvartettet. A magyar négyes nem bízott semmit a véletlenre, azonnal az élre állt, s vezető pozícióját egy pillanatra sem engedte át. Mögötte a franciák és a hollandok csatáztak a második helyért, végül a Drezdában már kétszeres aranyérmes Sjinkie Knegt klasszis előzésével utóbbiak jutottak a legjobb négy közé, ahol még az olaszok és az oroszok szerepelnek.

Vasárnap az 1000 méteres negyeddöntős és elődöntős futamokkal, illetve döntőkkel, valamint a staféták fináléjával zárul a kontinensviadal.