Liu Shaoangéknak talán nem kell lemondaniuk az idei vb-szereplésről (Fotó: Koncz György)

Biztosan nem Szöul ad otthont a rövid pályás gyorskorcsolyázók 2020-as világbajnokságának, amelyet eredetileg március 13. és 15. között rendeztek volna meg – így szólt az ISU közleménye néhány nappal ezelőtt, s szerepelt benne az is, hogy a koronavírus-járvány miatt a városi hatóságok elrendelték a Mokdong Jégcsarnok bezárását, így ebben a létesítményben biztosan nem lehet megtartani a vb-t.

De az is, hogy túl közel van március közepe ahhoz, hogy más város vállalni tudja a világbajnokság megrendezését. Az ISU azt, hogy az idei vb-t biztosan nem tartják meg a későbbiekben, egyelőre nem jelentette ki kategorikusan.

És vannak is jelentkezők a világbajnokság megrendezésére: információink szerint Oroszország és Kazahsztán is átvállalná a rendezést. Úgy tudjuk, hogy mindkét pályázó vállalná, hogy otthont ad a vb-nek, de nem az eredeti időpontban, hanem két héttel később, március végén.

„A híreket mi is hallottuk, ám minderről hivatalos tájékoztatást nem kaptunk még – jelentette ki Bánhidi Ákos, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzője és menedzsere. – Túl sok esélyt nem látunk arra, hogy más helyszínen lesz a világbajnokság, de erre a minimális esélyre is maximális erőbedobással készülünk. Edzünk tovább, hiszen profi sportolók vagyunk, és várjuk az ISU döntését. Mást nem tehetünk.”