Rövid pályás gyorskorcsolya: dobogós magyar váltók Sanghajban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.05. 16:04
Mindhárom magyar váltó dobogóra állhatott a sanghaji nemzetközi rövid pályás gyorskorcsolyaversenyen: a férfi négyes győzött, a női harmadik lett, míg a vegyes másodikként zárt.

Az olimpiai és Európa-bajnok, valamint világcsúcstartó férfikvartett Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Krueger Cole összeállításban meggyőző versenyzéssel, viszonylag nagy fölénnyel, több mint egy másodperces előnnyel utasította maga mögé a holland és a hazai közönség által buzdított kínai csapatot.

A Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Lockett Deanna, Sziliczei-Német Rebeka alkotta női staféta szoros küzdelemben a hollandok és a kínaiak mögött, de a kanadaiak előtt lett harmadik. A vegyes váltóban a Liu fivérek mellett Jászapáti és az ausztrál születésű Lockett kapott helyet, a magyarok pedig mindössze 21 ezreddel kaptak ki a győztes kínaiaktól.

A pénteki 1000 méteres egyéni viadalon Liu Shaolin első, Jászapáti második lett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik