Pjongcsang 2018: az alelnök vezeti az amerikai küldöttséget

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.10. 18:43
Mike Pence alelnök vezeti a dél-koreai téli olimpiai játékokon részt vevő amerikai küldöttséget –  jelentette be Washingtonban szerdán a Fehér Ház.

Az utazás során Mike Pence megáll Alaszkában, ahol megtekinti az interkontinentális ballisztikus rakéták ellen telepített rakétavédelmi rendszert, és látogatást tesz Japánban is.

Az utazásra a Koreai-félszigeten tapasztalható feszültség csökkenésének első jelei közepette kerül sor. Észak-koreai tisztségviselők kedden találkoztak dél-koreai kollégáikkal, és megállapodás született a Phenjan és Szöul közötti katonai forródrót helyreállításáról. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pedig bejelentette, hogy delegációt küld a téli olimpiai játékokra.

Az Egyesült Államok üdvözölte a feszültség enyhítését célzó lépéseket, szerdán pedig Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt Mun Dzse In dél-koreai elnökkel és közölte, hogy országa kész a párbeszédre Észak-Koreával. Közölte azt is, hogy mindaddig, amíg a két Korea között tárgyalások tartanak, nem kerülhet sor katonai akcióra.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a Fehér Ház egyik, neve elhallgatását kérő munkatársát idézte, aki szerint Mike Pence alelnök dél-korteai utazása egyértelmű üzenet az észak-koreai rezsim számára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik