Oroszország: a RUSADA odafigyel a sílövők doppingügyeivel foglalkozó hírekre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 20:26
Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) nyomon követ minden olyan információt, amely az orosz sílövészet doppingügyeivel foglalkozik.

Margarita Pahnockaja, a RUSADA főigazgató-helyettese elmondta, hogy figyelmük kiterjed nemcsak a hazai, hanem a külföldi sajtóra is. Minderről azt követően beszélt, hogy az orosz biatlonsport két vezető képviselője is meg nem engedett szerek használatát említette, és sportáguk közelmúltbeli súlyos doppinggondjairól beszélt.

Anatolij Hovancev, a sílövő-válogatott vezetőedzője, aki május végéig marad a posztján, nemrég kijelentette, hogy néhány évvel ezelőtt az orosz biatlonosok teljes nemzedéke nőtt fel a doppingon. A négyszeres olimpiai bajnok, korábbi szövetségi elnök Alekszandr Tyihonov pedig többször is beszélt újságíróknak a doppingellenes szabályok szisztematikus megsértéséről, a folyamat részeseinek nevezve olyan szakembereket is, akik az orosz sílövészetben dolgoztak, vagy dolgoznak jelenleg is.

„Szorosan nyomon követjük az orosz és a külföldi sajtóban megjelenő publikációkat, amelyek a korábbi években elkövetett doppingvétségekre utalnak” – mondta Pahnockaja.

Az elmúlt években számos orosz sílövőt diszkvalifikáltak, és tiltottak el olykor örökre a tiszta versenyzés szabályainak súlyos megsértése miatt. A TASZSZ anyagában 11 nevet említett a sportágból rövidebb-hosszabb időre száműzöttek sorából. A hírügynökség külön is kiemelte a 2017 végén eltiltott Olga Zajcevát, Jana Romanovát és Olga Viluhinát, akik soha többé nem versenyezhetnek olimpián, és egyúttal törölték a 2014-es szocsi téli ötkarikás játékokon elért eredményeiket. A trojka tagja volt a hazai rendezésű olimpián a váltóversenyben ezüstérmesként végző orosz négyesnek, és Viluhinát megfosztották az egyéni sprintben elért második helyétől is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik