Orosz doppingbotrány: Szotnyikovát felmentette a NOB

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.10. 19:54
Címkék
A szocsi játékokon aranyérmes műkorcsolyázó, Agyelina Szotnyikova az az orosz sportoló, akit csütörtökön felmentett a doppingvádak alól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség (ISU) pénteken közölte: a NOB fegyelmi testülete értesítette a szervezetet, hogy megszüntette az eljárást a legutóbbi téli olimpia női bajnokával szemben.

A NOB korábban elrendelte valamennyi orosz sportoló Szocsiban adott doppingmintájának újraelemzését. Ennek kapcsán 28 orosz versenyző ellen vizsgálódik, mert a vád szerint manipulálták az ott adott vizeletmintájukat. A múlt héten két, csütörtökön pedig újabb négy orosz sífutót örökre eltiltott az olimpiától a NOB illetékes testülete, ezzel együtt egy arany- és három ezüstéremtől is megfosztva az oroszokat. Egy sportolót viszont felmentett, de az ő neve akkor nem került nyilvánosságra.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását feltáró jelentése szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók pjongcsangi részvételéről a NOB végrehajtó bizottságának december 5. és 7. közötti ülésén születhet döntés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik