Kamil Stoch fantasztikus bravúrt ért el (Fotó: AFP)

 


A Négysáncverseny a síugrás legrangosabb eseménye, így az itt elért rekordok a legnagyobbak közé emelik az adott versenyzőt. A német Sven Hannawald a 2001–2002-es szezonban történelmet írt azzal, hogy elsőként mind a négy állomást megnyerte a Négysáncversenyen (Oberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck, Bischofshofen). Azóta senki sem tudta ezt megismételni, de a 2017–2018-as kiírásban ismét esély nyílt rá.

Kamil Stoch ugyanis győzött az első három állomáson, így „már csak" a bischofshofeni sáncon kellett a legjobbnak bizonyulnia a fantasztikus sikerhez. A kétszeres olimpiai bajnok lengyel a tétnek megfelelően élen zárt az első szériában, de csak 2.5 pont volt az előnye a honfitárs Dawid Kubacki előtt.

A második sorozatban többen is túlugrották Stochot, ám összességében nem tudták megfogni. A lengyel 3.2 pontos előnnyel nyerte meg a bischofshofeni megméretést, és ezzel együtt tökéletes mérleggel a Négysáncversenyt.

„Óriási volt a nyomás Hannawald miatt – mondta Stoch. – A saját ugrásaimra akartam koncentrálni, mindent kihozni belőle, amit tudok. Köszönöm a csapatnak és az edzőknek.” 

SÍUGRÁS, NÉGYSÁNCVERSENY, BISCHOFSHOFEN
Nagysánc (méret: 140 méter)

1. Kamil Stoch (lengyel) 275.6 pont (1. ugrás: 132.5 méter, 2. ugrás: 137)
2. Anders Fannemel (norvég) 272.4 (130, 139)
3. Andreas Wellinger (német) 270.5 (129, 139.5)
A Négysáncverseny végeredménye:
1. Stoch 1108.8 pont
2. Wellinger 1039.2
3. Fannemel 1021.3
Az összetett világkupa állása (még 12 verseny van hátra)
1. Stoch 723 pont
2. Richard Freitag (német) 711
3. Wellinger 569

 

PROGRAM, EREDMÉNYEK
FÉRFIAK 
Alpesi sí, 2017–2018
Északi összetett, 2017–2018
Sífutás, 2017–2018
Sílövészet, 2017–2018
Síugrás, 2017–2018
 
NŐK
Alpesi sí, 2017–2018
Sífutás, 2017–2018
Sílövészet, 2017–2018