Gyász: elhunyt Vancouver olimpiai bajnoka

Vágólapra másolva!
2017.05.07. 13:53
null
Steven Holcomb (1980. április 14.–2017. május 6.)(Fotó: AFP)
A Lake Placid-i olimpiai edzőközpontban holtan találták Steven Holcombot, Vancouver olimpiai bajnok bobversenyzőjét. Halálának oka egyelőre ismeretlen, a boncolásra később kerül sor.

 

Az 1980. április 14-én született Holcomb pályafutása során ötször nyert világbajnoki aranyat, 2010-ben, Vancouverben pedig a négyesbob tagjaként (Justin Olsen, Steve Mesler és Curtis Tomasevicz társaként) szerzett aranyérmet – az amerikaiak ebben a számban 1948 után először lettek olimpiai bajnokok.

A legutóbbi, szocsi játékokon még két éremmel bővítette gyűjteményét: kettesben Steven Langtonnal, négyesben Langtonnal, Tomaseviczcel és Christopher Fogttal lett olimpiai harmadik.

2002-ben súlyos szembetegséget diagnosztizáltak nála, amely miatt majdnem megvakult. Annyira elkeseredett, hogy mély depresszióba zuhanva az alkoholba menekült, és 2007-ben altatókkal öngyilkosságot is elkövetett. Erről önéletrajzi könyvében számolt be.

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC), illetve a helyi bob- és szkeletonszövetség szerint az olimpiai edzőközpontban végzett előzetes vizsgálat semmi gyanúra nem adtak okot, a boncolást később végzik el.

„Az egész olimpiai családot megdöbbentette Steven Holcomb tragikus halála. Óriási sportoló, és kiváló ember volt, az ő kitartása és eredményei mindannyiunkat inspiráltak” – nyilatkozta Scott Blackmun, a USOC ügyvezető elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik