Curling-vb: vegyes párosunk most sem talált legyőzőre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.23. 20:25
Ötödik mérkőzését is megnyerte a magyar kettős a curlingesek norvégiai vegyespáros-világbajnokságának csoportküzdelmeiben, így Kiss Zsolt és Palancsa Dorottya biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

A 48 csapatos vb-n a B-csoportban szerepelnek a magyarok, akik az osztrákok, a törökök, a hollandok és a brazilok legyőzése után kedden a hozzájuk hasonlóan eddig százszázalékos svájciakat 10–3-ra múlták felül. A 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyar duó a meccs feléig 5–0-s előnyt épített fel, onnan a rivális 5–3-ra felzárkózott, de a hetedik felvonást a Kiss, Palancsa kettős öt kővel megnyerte, így az utolsó endet már nem játszották le a felek.

A magyarok mostani sikerüknek köszönhetően már két körrel a vége előtt biztosították helyüket a legjobb 16 között, ami egyúttal azt jelenti, hogy Magyarország jövőre, az immár olimpiai kvalifikációs vb-n is biztosan indulhat. Kiss és Palancsa a hátralévő két fordulóban Tajvan és Guyana párosával találkozik.

A hat csoportból a legjobb kettő mellett a négy legjobb átlagú harmadik helyezett jut be a nyolcaddöntőbe.

A teljes meccs felvétele – a Worldcurling TV jóvoltából – ide kattintva megtekinthető. A mindent eldöntő és öt magyar pontot hozó utolsó követ 1:24.40-től lehet látni.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik