Alpesisí-vk: Shiffrin műlesiklásban javított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.11. 14:21
A franciaországi Val d'Isere-ben férfi, az olaszországi Sestriere-ben női műlesiklófutammal folytatódott az alpesi sízők világkupa-sorozata. Előbbieknél a győzelmet a norvég Henrik Kristoffersen, utóbbiaknál pedig az amerikai Mikaela Shiffrin szerezte meg.

A férfiaknál már az első futamot követően némi meglepetésre Alexis Pinturault állt az élen, az orosz Alekszandr Horosilov és Kristoffersen előtt. Az összetett világkupában vezető osztrák Marcel Hirscher 74 századmásodperces hátránnyal ekkor a negyedik helyen tanyázott. A második futamban azonban szenzációs időt produkált, ám arra ő sem számított, hogy a norvég még ezt is megfejeli. Horosilov majd' két másodperces hátránnyal is beért a harmadik helyre, Pinturault viszont már a pálya elején nagyot hibázott, s ugyan folytatta a pályát, de aztán egy újabb hiba következtében kiesett.

A hölgyek versenyében Shiffrin nyerte az első futamot – szombaton némi meglepetésre csak hatodik lett óriás-műlesiklásban –, ám csak 12 századmásodperccel volt gyorsabb a szlovák Veronika Velez-Zuzulovánál és három tizeddel a svéd Frida Hansdotternél. Amikor ők következtek a második fordulóban, a svájci Wendy Holdener állt az élen, s a svéd nem is tudta őt megelőzni. A szlovák viszont, ha csak minimális különbséggel, de elé került. Shiffrin azonban nagyon odatette magát, végül több mint egy másodperces előnnyel győzött, s immár a 23. vk-sikerét ünnepelhette, szlalomban pedig sorozatban a hatodikat.

Alpesisí-vk, Val d'Isere (Franciaország)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Henrik Kristoffersen (norvég) 1:44.54 perc
2. Marcel Hirscher (osztrák) +0.75 mp
3. Alekszandr Horosilov (orosz) +1.92
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 440 pont
2. Alexis Pinturault (francia) 284
3. Henrik Kristoffersen (norvég) 224

Sestriere (Olaszország)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:37.80 perc
2. Veronika Velez-Zuzulová (szlovák) +1.09
3. Wendy Holdener (svájci) +1.21
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 498 pont
2. Lara Gut (svájci) 390
3. Sofia Goggia (olasz) 347

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik