Alpesisí-vk: Kilde űridővel nyert, Gisin óriásit esett – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.15. 13:47
Az olaszországi Val Gardenában férfi lesiklóversennyel folytatódott az alpesisí-világkupa, a számot a norvég Aleksander Aamodt Kilde nyerte meg. A legemlékezetesebb mozzanat azonban nem az ő, hanem a sajnos hatalmasat bukó Marc Gisin nevéhez fűződik.

A norvég síző hatodikként teljesítette a pályát, és több mint egy másodperces előnnyel vette át a vezetést. Mivel az utána következők közül az osztrák Max Franz is éppen csak egy másodpercen belül tudott célba érkezni a második helyen, egyre biztosabbá vált, hogy Kildét még megközelíteni sem tudják a többiek. A harmadik helyen végül a 17-es rajtszámmal induló svájci Beat Feuz végzett.

A dráma azonban ezek után következett, mert a közvetlenül Feuz után induló honfitársa, Marc Gisin a pálya közepén, több mint 100 km/h-s sebességnél óriásit bukott, majd az eszméletét is elvesztette, és teste száz méteren keresztül tehetetlenül sodródott a lejtőn. A versenyzőt végül mentőhelikopterrel kellett elszállítani a pályáról.

A viadalt természetesen megállították, s végül hosszú szünet után indulhatott az egyik nagy favorit, a pénteki szuper-G-t megnyerő Aksel Lund Svindal, akinek azonban ilyen körülmények között nem volt esélye a dobogóra kerülni. Célba érkezésekor a hatodik volt, ám az utána startolók közül az amerikai Trevis Ganong még be tudott jönni elé. Így a norvégot Franz meg tudta előzni az összetett világkupában.

ALPESISÍ-VK, VAL GARDENA (OLASZORSZÁG)
Férfi SZUPER-G
1. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 1:56.13 perc
2. Max Franz (osztrák) +0.86 mp
3. Beat Feuz (svájci) +0.92
Az összetett vk állása:
1. Max Franz (osztrák) 340 pont
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 333
3. Marcel Hirscher (osztrák) 280

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik