Alpesisí-vk: Hirscher bakija után norvég siker műlesiklásban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.15. 13:27
Vasárnap a szlovéniai Kranjska Gorán férfi műlesiklófutammal folytatódott az alpesisí-világkupa. A győzelmet a norvég Henrik Kristoffersen szerezte meg az olasz Giuliano Razzoli és a svéd Mattias Hargin előtt.

Az első futamban Hargin volt a legjobb, aki 19 századmásodperccel volt gyorsabb Razzolinál, és három tizeddel Kristoffersennél. Az összetett világkupában vezető osztrák Marcel Hirscher nagyot hibázott, éppen csak a pályán maradt, de két másodperces hátránnyal csak a 19. helyen zárt.

Viszont így még viszonylag jó állapotú pályán jöhetett a másodszorra, és ezt kihasználva a legjobb időt érte ebben a futamban. Lépkedett is előre szépen, végül az első futamban hetedik svéd Markus Larsson tudta először megelőzni. Másodikként pedig az orosz Alekszandr Horosilov, aki azonban a vezetést nem tudta átvenni.

Ezután következett az éllovas hármas, Kristoffersen jelentős előnyét még növelni is tudta, így több mint egy másodperccel vette át a vezetést. Razzolinak fel volt adva a lecke, aki nem is tudta tartani a lépést, de 24 századmásodperces hátránnyal a második helyre azért befért. Hargin pedig már a pálya elejét elbukta előnyét a norvéggal szemben, s végül csak a harmadik helyen zárt.

Alpesisí-vk, Kranjska Gora (Szlovénia)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Henrik Kristoffersen (norvég) 1:41.26 perc
2. Giuliano Razzoli (olasz) +0.24 mp
3. Mattias Hargin (svéd) +0.86
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1248 pont
2. Kjetil Jansrud (norvég) 1084
3. Alexis Pinturault (francia) 898

Oslóban a nők 30 km-es versenyével befejeződött a sífutók 2014–2015-ös világkupaidénye. A záró viadalon a győzelmet Marit Björgen szerezte meg, aki az utolsó 800 méteren rázta le magáról honfitársnőjét, Therese Johaugot. A hármas norvég sikerről Astrid Jacobsen gondoskodott, aki jó erőbeosztással a végén érte utol és hagyta le a svéd Charlotte Kallát.

Sífutó-vk, Oslo (Norvégia)
NŐI 30 KM (SZABAD STÍLUS)
1. Marit Björgen (norvég) 1:14:10.5 óra
2. Therese Johaug (norvég) +11.6 mp hátrány
3. Astrid Jacobsen (norvég) +44.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE
1. Marit Björgen (norvég) 2172
2. Therese Johaug (norvég) 1388
3. Heidi Weng (norvég) 1332

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik