„Az éjszaka során megműtöttek. Az elülső keresztszalagom elszakadt, ezt pótolták a combom hátsó feléből. A belső szalag is szakadt, de azt össze tudták varrni. A külső és a belső meniszkusz is kifordult, azokat visszarakták a helyére” – mondta Miklós Edit a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videoüzenetben.

„Az első tíz napban tizenöt kilogrammal terhelhetem a lábamat, majd harminccal, aztán három hét után ráállhatok. A mostani sokkal »kisebb« sérülés, mint a múltkori, így könnyebb lesz a felépülés” – tette hozzá a 29 esztendős sportoló.

Az esetet ide kattintva, az M4 Sport videóján tekinthetik meg!

MIKLÓS EDIT ÜZENETE


„Editet megműtötték szombat éjjel, az ő és kezelőorvosa elmondása szerint nagyon jól sikerült az operáció. Ami ezen kívül fontos, hogy Editnek jó kedve van, és mi is pozitívak vagyunk a felépülését illetően. Ami biztos, hogy sajnos kihagyja a februári olimpiát” – idézte a Magyar Síszövetség vasárnapi közleménye Stark Mártont, az alpesi szakág szövetségi kapitányát. Hozzátette, kezelőorvosa, Christian Schenk úgy nyilatkozott, hogy orvosi szempontból Edit folytathatja karrierjét. „Nagyon reménykedünk, hogy Edit, akárcsak tavaly, most sem adja fel, de ez az ő döntése, sok nehézségen ment keresztül karrierje folyamán, de bízunk benne, hogy lesz kedve és ereje folytatni a sízést  A síszövetség vezetése mindenben támogatja őt.”

Stark Márton kijelentette, amint döntés születik arról, hogy Miklós Edit kiesésével az alpesi szakág mely versenyzőket indítja a téli olimpián, tájékoztatják a közvéleményt.

Miklós Edit szinte napra pontosan egy éve sérült meg az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben, a világkupa edzésén, ezután mindkét térdét meg kellett műteni. Küzdelmes rehabilitációs időszak következett a számára, majd augusztusban kezdte el a havas edzéseket, és december elején tért vissza Lake Louise-ban a világkupa-sorozatba.