Alpesi sí: az olasz szupersztár története segíthet Miklós Editnek

Vágólapra másolva!
2018.01.18. 17:24
Miklós Edit térdszalagszakadás miatt nem lehet ott a téli olimpián, és egy ország izgul azért, hogy sikeresen folytathassa a karrierét a 29 éves sportoló. A magyar szövetség vezető orvosa, a DIGI Sport híradójának nyilatkozó Béres György Alberto Tomba hihetetlen történetével is biztatja a legjobb magyar sízőt.

Orvosszakmai szempontból jóval kritikusabb volt Miklós Edit egy évvel ezelőtti bukása. „A legsúlyosabb sérülések közé tartozik, hiszen mind a két végtagját érintette, mind a két oldalon a legtöbb nagyon fontos szalag megsérült, és történt egy hatalmas rekonstrukciós műtét” – mondta Béres György térdspecialista, a Magyar Síszövetség vezető orvosa Miklós Edit egy évvel ezelőtti sérüléséről, amikor egy edzésen hatalmasat bukott, és szalagszakadást, csonttörést, valamint porcsérülést szenvedett.

A csíkszeredai születésű síző vasakarattal és rekordgyorsasággal felállt, noha kockázatok természetesen voltak az első műtét után is. „Egy ilyen műtétnél megpróbálják az eredeti anatómiai állapotot helyreállítani. Ez nem mindig sikerül tökéletesen. Ettől még a sportolók egy része folytatja a versenyzést, és azonos szinten sportol. Ennek lehet később következménye, de a sportolók, élsportolók egy része ezt a kockázatot vállalja” – fogalmazott Béres György.

A sportágspecifikus rehabilitáció végén elérkezett Miklós Edit számára a visszatérés ideje. „Mérési adatok alapján tudják azt mondani, hogy a sportoló akkor éppen alkalmas-e rá, hogy edzésbe álljon, vagy nem. Ez a munkacsoport úgy ítélte meg, hogy igen. Edit erre vállalkozott, és mindent megtett, hogy a téli olimpián szerepelhessen” – nyilatkozta a térdspecialista arról, hogyan tért vissza a síző az előző sérüléséből.

„A háromszoros olimpiai bajnok Alberto Tomba keresztszalag nélkül szerepelt a világkupákon, és akkor, amikor ezen a sérülésen túl volt és ezt az instabilitást már hordozta, akkor is eredményesen versenyzett” – tette hozzá Béres György.

Ha a háromszoros olimpiai bajnok Alberto Tomba komoly sérülés után is sikereket tudott elérni, akkor reméljük, az újabb visszatérés Miklós Editnek is sikerülhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik