Krueger Cole (balra) és Krueger John-Henry a következő téli olimpián már magyar színekben szeretne minél sikeresebben versenyezni (Fotó: Török Attila)

 

– Sikeres idényt fut eddig – elégedett?
– Krueger Cole: Persze hogy az vagyok! Ám még csak félúton tartunk, mindig van feljebb és feljebb. A cél az, hogy majd elmondhassuk, sikeres idényt zártunk. A short track az short track – éppen a kiszámíthatatlansága miatt sohasem lehetsz biztos benne, hogy odaérsz a mezőny elejére, ám hosszú távon azért mindig kifizetődik a munka. Márpedig mi a nyáron nagyon sokat dolgoztunk, és azóta is kemény edzéseink vannak.

– A fivére egyre másra gyűjti az aranyérmeket, ön viszont egyelőre csak az edzéseken futhat a csapattal, hiszen a szabályok értelmében az idén még nem versenyezhet. Nehezen viseli ezt az időszakot?
– Krueger John-Henry: Egyáltalán nem. Nagy változást hozott az életemben az országváltás, az idény előtt féltem kicsit tőle, hogy unatkozni fogok, még az is megfordult a fejemben, hogy mi van, ha nem jól viselem ezt az időszakot, és feladom. Tartottam az érzéseimtől, nem tudtam, hogyan fogom érezni magam a versenyek alatt, vajon irigykedve és kis féltékenységgel figyelem-e majd a többieket. De egyik sem következett be, még élvezem is, hogy ebben az időszakban csak az edzéseken vehetem fel a korcsolyát: az olimpiát megelőző év mentálisan és fizikailag is megviselt, jól is jön, hogy az idén csak magamra figyelhetek és arra, hogy egyre jobb legyek a jégen.

– Ezt komolyan mondja? Legyen őszinte: tényleg szívből örült, amikor a férfiváltó világrekordot futott, vagy amikor megnyerte az Eb-t Dordrechtben?
– K. J-H.: Boldog voltam, a Twitteren világgá is kürtöltem, mennyire örülök, hogy a magyar férfiváltó világcsúcsot futott Calgaryban. És éppen az amerikaiak rekordját döntötték meg a fiúk... Persze munkálkodott bennem a versenyzői énem, és más esetben talán az irigység is dominált volna, ám a bátyám tagja volt ennek a váltónak, ráadásul az én csapatom, az én családom most már a magyar válogatott – mindegy, ki van közülük a jégen, én a piros-fehér-zöld színekben versenyző short trackesnek szurkolok.
– K. C.: Ezek az eredmények tényleg csodálatosak! Sohasem gondoltam volna, hogy egy nap elmondhatom magamról, Európa-bajnok és világcsúcstartó vagyok. Erre mondják, hogy az álmok valóra válhatnak – az enyémek biztosan. De még nincs itt az ideje az ünneplésnek, a további versenyekre kell koncentrálnom, van még feladat előttünk.

– Sokan mondják, a magyar válogatott sikereinek egyik titka a két edző, Csang Csing Lina és Bánhidi Ákos. Egyetértenek?
– K. J-H.:
A világ több részén edzettem már különböző csapatokkal és edzőkkel. Dolgoztam amerikaiakkal, dél-koreaiakkal, hollandokkal, mindezek alapján kijelenthetem, az Ákos és a Lina közötti munkakapcsolat és összhang igazi kuriózum – a világon nincs másik ilyen. A munka mellett a kommunikáció és az odafigyelés is fontos része a sikernek, és ez itt megvan. Ugyanezt a szövetség kapcsán is elmondhatnám, hiszen máshol egyáltalán nem figyelnek úgy oda a versenyzőkre, mint Magyarországon.
– K. C.: Egyetértek a testvéremmel. Lina és Ákos nagyszerű edző, szerencsések vagyunk, hogy velük dolgozhatunk.

– Egy másik testvérpárral pedig együtt készülhetnek. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a világ legjobbjai közé tartozik, mindennap velük korcsolyázni szintén különleges lehetőség.
– K. C.:
Pontosan így van. Mindennap ott lebeg előttünk a cél, mindennap láthatjuk, hol tartanak a Liu fivérek, mi pedig nap nap után harcolhatunk, küzdhetünk azért, hogy utolérjük őket.
– K. J-H.: Shaoang és Shaolin... Ütőképes duót alkotnak, ez kétségtelen. Évek óta kerestem a lehetőségét, hogy olyan erős short trackesekkel készülhessek, mint ők. Az élet nagy adománya, hogy végre megadatott. Erőt merítek az erejükből, a küzdeni tudásukból, hihetetlenül motiválnak mindketten, ugyanakkor minden edzésen azért harcolok, hogy közel kerüljek hozzájuk, vagy akár le is győzzem őket. Egy erős csapatban mindenki tanulhat a másiktól.

– Attól nem tart, hogy esetleg be sem fér jövőre ebbe a csapatba?
– K. J-H.: Bízom magamban és a tudásomban. Nem félek, de tudom, hogy nem lesz egyszerű kivívnom a helyem a csapatban. De ez mindenütt így van, ahol erős a válogatott – márpedig a magyar az.

– Azért bátorítja kicsit az öccsét?
– K. C.: Nincs rá szüksége, tudja, hogy a következő idényben mi lesz a feladata. Keményen dolgozik, nem szorul pátyolgatásra.
– K. J-H.: Nem is! Én választottam Magyarországot és a magyar csapatot, és bár még nem versenyezhetek, már most tudom, hogy életem legjobb döntése volt ez.

– Azt is eldöntötte, hogy a 2022-es pekingi olimpián magyarul nyilatkozik majd az újságíróknak.
– K. J-H.:
Lassan haladok a nyelvtanulással, ám abban biztos vagyok, hogy amit megígértem, meg is valósul: Pekingben büszkén fogom képviselni Magyarországot – magyarul.
– K. C.: Az volt az újévi fogadalmam, hogy az idén egyre többször szólalok meg magyarul a hétköznapokon. Mindennap tanulom otthon a nyelvet, hetente kétszer nyelvórára is járok, de még félénk vagyok, és hamar zavarba jövök, ha meg kell szólalnom. De tudja, mit? A legközelebbi interjú során már magyarul beszélgetünk!