Vancouver 2010: „Egyedülálló téli olimpiát láthattunk” - Rogge

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.02. 10:57
null
A NOB vezetői nagyon elégedettek voltak a játékoknak otthont adó Vancouverrel (Fotó: Reuters)
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint Vancouver rendkívüli és egyedülálló módon rendezte meg a XXI. téli játékokat, s ezt a későbbiekben nehéz lesz megismételnie a jövőbeni házigazdáknak.

„Sohasem láttam még ehhez foghatót – fogalmazott a sportvezető. – A szenvedélyt és a fantasztikus hangulatot nem lehet megtervezni, ezért Kanada külön elismerést érdemel."

Rogge és a többi NOB-tag véleménye szerint a téli olimpiák történetének leglelkesebb és legfanatikusabb közönsége volt jelen Vancouverben, amelyhez hasonlóra a norvégiai Lillehammerben rendezett 1994-es játékokon volt legutóbb példa.

„Talán ez az első alkalom, hogy egy téli ötkarikás eseményt egyenrangúan kezelhetünk bármelyik nyári olimpiával – mondta Kevan Gosper, a NOB ausztrál tagja. – Ha visszatekintünk az elmúlt két hétre, azt mondhatjuk, hogy Vancouver után elkezdhetjük összehasonlítani a téli játékokat a nyáriakkal, s a kettőt nem kell különválasztanunk."

Gosper hozzátette: a 2008-as, pekingi olimpián a szervezők tévútra jutottak, mert rengeteg pénzbe került számukra mindazt megvalósítani, amit elterveztek, ezért a 2012-es házigazdának, azaz Londonnak leginkább a vancouveri rendezést kell alapul vennie.

A 2014-es téli játékokat rendező oroszországi Szocsi szervezőbizottságának elnöke, Dmitrij Csernyisenko azt mondta: mindent megtesznek majd, hogy legalább olyan kellemes olimpiát rendezzenek, mint a kanadaiak.

„A vancouveri hangulat mindannyiunk számára felvillanyozó volt – mondta Csernyisenko. – Pontosan ez az, amit mi is el szeretnénk érni négy év múlva. Mi azonban az orosz jellegzetességeket és a saját kultúránkat hangsúlyozzuk majd, miközben igyekszünk elkerülni a sablonokat."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik