Szocsi 2014: Miklós újra siklik, rövid pályásainkért izgulhatunk - program

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.02.15. 06:42
Magyaros napot tartanak a szocsi téli olimpia szombati versenynapján, hiszen hét magyar olimpikon is megméreti magát. A lesiklásban hetedik Miklós Edit a másik gyors számban, a szuper óriás-műlesiklásban szerepel Berecz Annával együtt, míg a rövid pályás gyorskorcsolyázóknál a legnagyobb reményekkel kecsegtető női 1500 méteren az idei Eb ezüst- és bronzérmese, Heidum Bernadett és Kónya Zsófia száll harcba, illetve a negyeddöntőben folytatja szereplését Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor 1000 méteren. Gyorskorcsolyában 1500 méteren bemutatkozik Nagy Konrád.

„Ha minden összejön, megismételhetem a szerdai teljesítményemet – mondta a magyar idő szerint 8 órakor rajtoló versenyen 35-ös rajtszámmal induló, csíkszeredai születésű Miklós Edit. – De ez most sokkal nehezebb lesz, mivel a nagy meleg miatt hamarabb romlik majd a pálya, s ezúttal későn rajtolok. Mindenesetre én megint mindent beleadok!”

A rövid pályás gyorskorcsolyázóknál Heidum Bernadett a hatból a negyedik futamba kapott besorolást, és többnyire európai riválisokkal kell megküzdenie a 11 órakor kezdődő programban. Legerősebb ellenfelének a holland Jorien Ter Mors tűnik, ugyanis éppen mögötte lett ezüstérmes az idei Eb-n 1500-on. A váltó elődöntőjében a magyar csapatból betegsége miatt kihagyott Kónya Zsófia az utolsó hatosban szerepel. Az ő dolga rendkívül nehéz, mivel kínai és dél-koreai vetélytársa mellett az ausztrál után ismét orosz színekben versenyző, Tatjana Borodulina is az ellenfelei között lesz.

A férfiak 1000 méterén a 18 éves Liu Shaolin Sándorra szinte lehetetlen küldetés vár az első negyeddöntőben: olyan futamban kellene az elődöntőt érő első kettőben végeznie, amelyben kínai, dél-koreai, kanadai és amerikai ellenféllel küzd meg. A harmadik olimpiáján szereplő, 24 esztendős Knoch Viktornak valamivel könnyebb a feladata, egy kínai versenyző mellett egy-egy olasszal, orosszal és franciával került a második negyeddöntőbe.

Szombaton jégre lép Nagy Konrád is. A rövid pályáról alig egy éve nagypályára váltó, 21 éves debreceni gyorskorcsolyázó 1500 méteren áll rajthoz: a 14.30-kor kezdődő verseny nyolcadik párjában szerepel majd a német Robert Lehmann-nal együtt.

Ezen kívül három számban hirdetnek bajnokot szombaton. Közül kiemelkedik a síugrók nagysáncversenye, amelynek toronymagas favoritja a lengyel Kamil Stoch, miután hatalmas fölénnyel győzött normálsáncon, ráadásul az azt megelőző két világkupa-viadalt is megnyerte. A másik két éremosztó szám a szkeletonosok férfiversenye és a sífutók 4x5 kilométeres női váltója.

TÉLI OLIMPIA, A SZOMBATI PROGRAM
Február 15., szombat (7)
6.00–9.00 Curling Nők 8. forduló
8.00–10.00 Alpesi sí Női szuper-G döntő Berecz Anna, Miklós Edit
9.00–11.30 Jégkorong Férfiak Szlovákia–Szlovénia
9.00–11.30 Jégkorong Nők negyeddöntő
11.00–12.15 Sífutás Női 4x5 km-es váltó döntő
11.00–13.50 Rövid pályás gyorskorcsolya Férfi 1000 méter döntő Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor
11.00–13.50 Rövid pályás gyorskorcsolya Női 1500 méter döntő Heidum Bernadett, Kónya Zsófia
11.00–14.00 Curling Férfiak 9. forduló
13.30–16.00 Jégkorong Férfiak Egyesült Államok–Oroszország
13.30–16.00 Jégkorong Nők negyeddöntő
14.30–17.00 Gyorskorcsolya Férfi 1500 méter döntő Nagy Konrád
15.45–18.15 Szkeleton Férfi egyes 3-4. futam
16.00–19.00 Curling Nők 9. forduló
18.00–20.30 Jégkorong Férfiak Svájc–Csehország
18.00–20.30 Jégkorong Férfiak Svédország–Lettország
18.30–20.15 Síugrás Férfi nagysánc döntő
A TELEVÍZIÓS PROGRAM
M1
8.11–9.53:
Alpesi sí, női szuper óriás-műlesiklás
12.08–14.10:
Sífutás. Rövid pályás gyorskorcsolya
16.50–18.30:
Gyorskorcsolya. Szkeleton
M2

20.45–22.45:
Síugrás. Összefoglaló a nap eseményeiből
Duna

13.25–16.00:
Jégkorongmérkőzés: Egyesült Államok–Oroszország (élő)
21.35–23.20:
Jégkorongmérkőzés: Svájc–Csehország (felvételről)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik