Harry Potter immár a vk-ban is a sáncok ura

Vágólapra másolva!
2010.03.12. 21:45
null
Harry Potter, alias Simon Ammann most szemüveg nélkül – a vk-győztes boldog mosolyával (Fotó: Action Images)
Simon Ammann győzelmével ér véget a 2009–2010-es világkupa, miután pénteken megnyerte a lillehammeri versenyt. A négyszeres olimpiai bajnok svájci összesítésben 203 pontos előnyre tett szert, így az utolsó állomáson már biztosan nem lehet megelőzni. Ammann első alkalommal hódította el a vk-serleget.

Simon Ammann az első svájci sportoló, akinek sikerült elhódítania a síugrók Világkupáját. A pénteki lillehammeri viadalon Ammannak elég lett volna a 14. helyen végeznie ahhoz, hogy az utolsó verseny előtt behozhatatlan előnyre tegyen szert, ő azonban stílszerűen, két nagyszerű ugrással megszerezte idénybeli nyolcadik győzelmét is.

„Mérhetetlenül büszke vagyok, hogy a svájci síugrók közül én lehetek az első, akinek sikerült ez a bravúr" – kommentálta a történteket a néhány hete Vancouverben két aranyat szerző, immár négyszeres olimpiai bajnok sportoló. Honfitársai közül korábban Walter Steiner számított a legsikeresebb síugrónak, ő 1974-ben és 1977-ben második volt a vk-n.

A kerek szemüvege és kamaszos arcvonásai nyomán hazájában Harry Potternek becézett Ammann 1998-ban, 16 esztendősen mutatkozott be a vk-sorozatban. Idei bravúrjainak értékét növeli, hogy 2002-ben megszerzett két olimpiai bajnoki címe után hullámvölgybe került, és néhány kevésbé eredményes év után, 28 esztendősen sikerült ismét felpörögnie.

Szintén ő az első svájci, aki megnyerte a nyári világkupát. Nem mellesleg folytatta azt az öt éve íródó hagyományt, miszerint a nyári vk győztese télen is a sáncok ura lesz.

A svájci téli sportolók számára kiemelten sikeres volt a pénteki nap, hiszen néhány órával Ammann előtt Carlo Janka is vk-győztes lett – ő lesiklásban hódította el a kristálygömböt.

SÍUGRÁS, VILÁGKUPAVERSENY, LILLEHAMMER
Nagysánc (HS 138)

1. Simon Ammann (svájci) 274.5 pont (135, 133.5)

2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 271.4 (132, 132.5)

3. Adam Malysz (lengyel) 265.9 (135.5, 127.5)

A vk állása (még 1 verseny van hátra)

1. Simon Ammann 1549 pont – már győztes

2. Gregor Schlierenzauer 1346

3. Thomas Morgenstern (osztrák) 899

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik