Gyorskorcsolya: a válogatott hazaért, de már Drezdában van

Vágólapra másolva!
2013.02.07. 10:31
Viszontagságos órákon, napokon van túl a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott, hiszen – mint megírtuk – a hétvégi szocsi világkupaverseny után Moszkvában rekedt a társaság. A probléma aztán, nehezen ugyan, de megoldódott, viszont az utazás fáradalmait már nem volt idő és lehetőség kipihenni.

Kedd kora este még senki sem tudta megmondani, hogyan jutnak haza legjobbjaink. Miután az időközben lejáró vízumokat meghosszabbították, majd túltették magukat a kedd esti budapesti járattörlés okozta bosszúságon, a csapat Bécsig verekedte magát, onnan busszal-autóval ért Budapestre.

Nem sokáig tartózkodtak a fővárosban, szerda reggel kilenckor már újra a reptéren találta magát az elmúlt napok megpróbáltatásai után a válogatott – Heidum Bernadett és társai ezúttal Drezda felé vették az irányt, pénteken ugyanis már újabb vk-viadalon lépnek jégre. Csütörtökön – a jég kipróbálása, az edzés mellett – talán pihenésre is jut idő, és remélhetőleg a német városból már egyenes út vezet hazafelé…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik