profile

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), RÁCZ PÉTER, KARÁDI ZOLTÁN (Budapest), MAROSI GERGELY (élő hírfolyam)

319 Cikk
Kosárlabda
2024.02.10. 23:00

Várnától Sopronig – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Péntekre aztán a feje tetejére állt a világ – és a talpára a magyar válogatott. A szemekben a szent őrület, a kezekben az »érzés«, a soproni közönség a győriekért és a diósgyőriekért is képes lett őrjöngeni, és e pompás egymásra találás esélyt sem hagyott az olimpiai ezüstérmes japánoknak. Így ma már többféleképpen ki lehet jutni Párizsba.
Egyéb csapat
2024.02.03. 22:56

Összemérni, összeadni – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Persze, a drukker alanyi jogon elvakult, együgyű. Nyelvünk egyik legpontosabb kifejezése ez, hiszen együgyű az, akinek egyetlen ügye van. Saját maga, a saját csapata. Nagyobb a baj, ha a sportvezető is ilyen. És a közelmúltban néhány nyilatkozattól, megnyilvánulástól, lelátói testbeszédtől, tekintettől kirázott a hideg.
Kézilabda
2024.01.27. 23:10

A lelkesedés fonala – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Az első örömforrás természetesen az ötödik hely. Minden idők legelőkelőbb Eb-eredménye. Ám a számszerűsíthető adatnál is többet jelent az érzés, sőt meggyőződés, hogy ebben a keretben megvan a képesség és a szándék, a szív, a hit, a sportág, a nemzeti mez és egymás szeretete ahhoz, hogy erre az ötödik helyre ne kiugró, kicsúszott bravúrként kelljen tekintenünk.
Egyéb egyéni
2024.01.20. 23:38

Ötös jeles, négyes jó – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Manapság ellenben már akkor is nemzeti ünnepnapokat, azaz inkább -heteket tartanánk, ha összejönne az ötös kvalifikáció. Ezzel ugyanis felülmúlnánk a modern idők 2004-es, athéni rekordját, amikor és ahol a pólósok és a kézilabdázók duplázásának köszönhetően négy csapatunk vágott neki a játékoknak.
Kézilabda
2024.01.13. 23:07

Amiért igazán érdemes – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Szurkoló ennél többet nem adhat, és azt hiszem, sportoló ennél többet nem kaphat. Kifutsz az arénába, rád ömlik a lelátó érzelemzuhataga, körbetekintesz és azt látod, hogy ötvenezren kíváncsiak rád, csak érted jöttek, vagy éppen minden tizedik honfitársad miattad repülte át fél Európát, hogy veled legyen.
Vízilabda
2024.01.06. 23:32

Színtelen, szagtalan – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Mintha nem is a harmadik évezredben volnánk, a kommunikáció és informatika olykor már bántóan magas fokán – a nemzetközi és az európai szövetség vezérei nagyjából úgy élik az életüket, mint két indián törzs az Amazonas mentén, amelyeknek halvány sejtelmük sincs egymásról és a tőlük függetlenül létező világról sem.
Egyéb egyéni
2023.12.22. 23:12

(H)őseink nyomán – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Írásunk célja az elődök előtti tisztelgés mellett karácsonyi üzenet az újabb, a jövő évi, párizsi olimpiára készülő magyar sportolóknak, (szak)vezetőknek. A szent cél még igenis a régi, a sport közösségformáló ereje csorbítatlan, ezt naponta tapasztaljuk.
Kézilabda
2023.12.12. 23:38

Kinn a csigaházból – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Nem a vb-teljesítmény egészének és önmagában a tizedik helynek szól a hozsánna, ott még nem tartunk, nem is fogunk. Hanem a tizenöt percnyi tündérmesének, a horvátok elleni fordításnak mínusz hatról, az egyszeri vezetésnek, annak, hogy részben az eredménytől függetlenül minden olyan volt, mint régen: valódi, élettel teli üvöltések, nevetések, sírások, ölelések.
Úszás
2023.12.02. 23:19

Katka, baba, dada – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Osszák meg a költségeket! Hogy pontosan milyen arányban, az egyeztetés kérdése, de később ez is jelentőségét veszítheti, ha a felek abban maradnak, hogy bravúr esetén utólag a magyar úszósport fizet mindent, a fiaskó viszont azzal jár, hogy, mondjuk, a baba és a dada büdzséjét az úszó-edző házaspár fedezi. Ez a joint venture. Hosszú Katinka ezt persze tudja, és ha igazán bízik magában, vállalná is.
Magyar válogatott
2023.11.25. 23:31

Egymás mellett – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Aki a futballt nem ismeri és nem érti, az nemcsak az emberiség legnépszerűbb játéka iránt intakt, de nem ismeri és nem érti azt a hazájában többmilliós, nagyobb országok esetében tízmilliós, a földön többmilliárdos tömeget sem, amely a labdarúgás feltétlen vagy feltételezett, győzelmekhez kötött híve.
Magyar válogatott
2023.11.18. 23:47

Huszonkétezerből hat – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Ma délután kíváncsian várom az újabb élőképet és idézetet, annál is inkább, mert Montenegróval közös történetünk igen csekély muníciót kínál. (...) Jó, ha eszünkbe véssük, hogy a Föld mellett a labda is gömbölyű. Úgyhogy gálázás helyett futballozni kell, mert a tét a csoportelsőség.
Atlétika
2023.11.11. 23:46

A bolgár kertek alatt – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Mindent megmozgatnék annak érdekében, hogy legalább a mi drukkereinket beengedjék a stadionba. Napok óta latolgatjuk azt is, mit tehet, azaz „töhöt” a Nemzeti Sport? Gólt nem rúghatunk, nézőt be nem csempészhetünk. De támadt egy ötletünk, amely hamarosan napvilágot lát.
Kézilabda
2023.11.04. 23:01

Guggolni tilos – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Ha pedig a hazaszeretet és a játék szeretete napjainkban túlságosan emelkedett kategóriának tűnne bárkinek ahhoz, hogy a montenegróiak és a horvátok elleni kézitusában abból merítsen erőt, még mindig megmarad egymás szeretete.
Magyar válogatott
2023.10.19. 00:28

Jár, de nem jut – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Az ember nem gép. Ezért az embertelen mennyiségű munka után alanyi jogon jár neki a pihenő. Járna a kézilabdázónak vagy a futballistának is. Csakhogy neki nem jut. Természetesen vele is megesik, mint Milák Kristóffal vagy bármely földi halandóval, hogy hosszabb-rövidebb ideig nincs kedve, késztetése ahhoz, amiért és amiből él. De neki akkor is játszania kell. Illetve minden az, csak nem játék.
Labdarúgó NB I
2023.10.07. 23:07

Szobanövény helyett – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Vannak edzők továbbá, és a legtöbben, akik közegtől, feltételektől, „kémiától” függően egyszer bravúrt érnek el, másszor simán fejre állnak. Ők adják az igazi merítési lehetőséget. Tudás, információ és intuíció, ember- és szakismeret kérdése közülük jól választani.
Atlétika
2023.10.01. 00:03

A jegyüzérek és a Hold – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Az hamisítatlan angol humor, ez hamisított magyar valóság. Amelynek részeként már azt is pedzegetik, hogy a magyar válogatottnak sincs semmi köze a magyar labdarúgáshoz. A sportközgazdász (amúgy hol vannak a »kultúraközgazdászok«?) nemzeti érzéssel felheccelt, megvezetett tömegekről beszél; ez a hétköznapi ember totális lenézésének régen ismert formája, innen már csak egy lépés, hogy a meccsre járók törött szemüveget hordanak, fogatlanok és alkoholisták is.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 00:00

Megtollasodott madarak – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Meggyőződésem, hogy ez a kulcs. A munkaadóhoz, az egyesülethez, a városhoz, a közeghez fűződő viszony. Az, hogy a helyet, ahol tarthatatlanná vált a helyzetem, legalább kicsit, de inkább nagyon az otthonomnak érzem-e. Mert ha az otthonomban okozok kárt, ha már otthon nem szeretnek, akkor valamit tenni, leginkább menni kell, azért is, hogy egyszer majd újra hazajöhessek.

2

/

16