ALAPVONAL. Péntekre aztán a feje tetejére állt a világ – és a talpára a magyar válogatott. A szemekben a szent őrület, a kezekben az »érzés«, a soproni közönség a győriekért és a diósgyőriekért is képes lett őrjöngeni, és e pompás egymásra találás esélyt sem hagyott az olimpiai ezüstérmes japánoknak. Így ma már többféleképpen ki lehet jutni Párizsba.

ALAPVONAL. Persze, a drukker alanyi jogon elvakult, együgyű. Nyelvünk egyik legpontosabb kifejezése ez, hiszen együgyű az, akinek egyetlen ügye van. Saját maga, a saját csapata. Nagyobb a baj, ha a sportvezető is ilyen. És a közelmúltban néhány nyilatkozattól, megnyilvánulástól, lelátói testbeszédtől, tekintettől kirázott a hideg.

ALAPVONAL. Az első örömforrás természetesen az ötödik hely. Minden idők legelőkelőbb Eb-eredménye. Ám a számszerűsíthető adatnál is többet jelent az érzés, sőt meggyőződés, hogy ebben a keretben megvan a képesség és a szándék, a szív, a hit, a sportág, a nemzeti mez és egymás szeretete ahhoz, hogy erre az ötödik helyre ne kiugró, kicsúszott bravúrként kelljen tekintenünk.

ALAPVONAL. Manapság ellenben már akkor is nemzeti ünnepnapokat, azaz inkább -heteket tartanánk, ha összejönne az ötös kvalifikáció. Ezzel ugyanis felülmúlnánk a modern idők 2004-es, athéni rekordját, amikor és ahol a pólósok és a kézilabdázók duplázásának köszönhetően négy csapatunk vágott neki a játékoknak.

ALAPVONAL. Szurkoló ennél többet nem adhat, és azt hiszem, sportoló ennél többet nem kaphat. Kifutsz az arénába, rád ömlik a lelátó érzelemzuhataga, körbetekintesz és azt látod, hogy ötvenezren kíváncsiak rád, csak érted jöttek, vagy éppen minden tizedik honfitársad miattad repülte át fél Európát, hogy veled legyen.

ALAPVONAL. Mintha nem is a harmadik évezredben volnánk, a kommunikáció és informatika olykor már bántóan magas fokán – a nemzetközi és az európai szövetség vezérei nagyjából úgy élik az életüket, mint két indián törzs az Amazonas mentén, amelyeknek halvány sejtelmük sincs egymásról és a tőlük függetlenül létező világról sem.

ALAPVONAL. Írásunk célja az elődök előtti tisztelgés mellett karácsonyi üzenet az újabb, a jövő évi, párizsi olimpiára készülő magyar sportolóknak, (szak)vezetőknek. A szent cél még igenis a régi, a sport közösségformáló ereje csorbítatlan, ezt naponta tapasztaljuk.

ALAPVONAL. Nem a vb-teljesítmény egészének és önmagában a tizedik helynek szól a hozsánna, ott még nem tartunk, nem is fogunk. Hanem a tizenöt percnyi tündérmesének, a horvátok elleni fordításnak mínusz hatról, az egyszeri vezetésnek, annak, hogy részben az eredménytől függetlenül minden olyan volt, mint régen: valódi, élettel teli üvöltések, nevetések, sírások, ölelések.

ALAPVONAL. Osszák meg a költségeket! Hogy pontosan milyen arányban, az egyeztetés kérdése, de később ez is jelentőségét veszítheti, ha a felek abban maradnak, hogy bravúr esetén utólag a magyar úszósport fizet mindent, a fiaskó viszont azzal jár, hogy, mondjuk, a baba és a dada büdzséjét az úszó-edző házaspár fedezi. Ez a joint venture. Hosszú Katinka ezt persze tudja, és ha igazán bízik magában, vállalná is.

ALAPVONAL. Aki a futballt nem ismeri és nem érti, az nemcsak az emberiség legnépszerűbb játéka iránt intakt, de nem ismeri és nem érti azt a hazájában többmilliós, nagyobb országok esetében tízmilliós, a földön többmilliárdos tömeget sem, amely a labdarúgás feltétlen vagy feltételezett, győzelmekhez kötött híve.

ALAPVONAL. Ma délután kíváncsian várom az újabb élőképet és idézetet, annál is inkább, mert Montenegróval közös történetünk igen csekély muníciót kínál. (...) Jó, ha eszünkbe véssük, hogy a Föld mellett a labda is gömbölyű. Úgyhogy gálázás helyett futballozni kell, mert a tét a csoportelsőség.

ALAPVONAL. Mindent megmozgatnék annak érdekében, hogy legalább a mi drukkereinket beengedjék a stadionba. Napok óta latolgatjuk azt is, mit tehet, azaz „töhöt” a Nemzeti Sport? Gólt nem rúghatunk, nézőt be nem csempészhetünk. De támadt egy ötletünk, amely hamarosan napvilágot lát.

ALAPVONAL. Ha pedig a hazaszeretet és a játék szeretete napjainkban túlságosan emelkedett kategóriának tűnne bárkinek ahhoz, hogy a montenegróiak és a horvátok elleni kézitusában abból merítsen erőt, még mindig megmarad egymás szeretete.

ALAPVONAL. Egy futballrangadó rangját két tényező adja meg: a múlt és a jelen. Előbbit ismerni, utóbbit élni kell. Aki ezzel ellentétben, vagy csak a múltban él, vagy csak a jelent ismeri, e lehetőségtől eleve megfosztja magát.

ALAPVONAL. Az ember nem gép. Ezért az embertelen mennyiségű munka után alanyi jogon jár neki a pihenő. Járna a kézilabdázónak vagy a futballistának is. Csakhogy neki nem jut. Természetesen vele is megesik, mint Milák Kristóffal vagy bármely földi halandóval, hogy hosszabb-rövidebb ideig nincs kedve, késztetése ahhoz, amiért és amiből él. De neki akkor is játszania kell. Illetve minden az, csak nem játék.

ALAPVONAL. Vannak edzők továbbá, és a legtöbben, akik közegtől, feltételektől, „kémiától” függően egyszer bravúrt érnek el, másszor simán fejre állnak. Ők adják az igazi merítési lehetőséget. Tudás, információ és intuíció, ember- és szakismeret kérdése közülük jól választani.

NS-VÉLEMÉNY. Ő nekünk, rajtunk akart, akar segíteni.

ALAPVONAL. Az hamisítatlan angol humor, ez hamisított magyar valóság. Amelynek részeként már azt is pedzegetik, hogy a magyar válogatottnak sincs semmi köze a magyar labdarúgáshoz. A sportközgazdász (amúgy hol vannak a »kultúraközgazdászok«?) nemzeti érzéssel felheccelt, megvezetett tömegekről beszél; ez a hétköznapi ember totális lenézésének régen ismert formája, innen már csak egy lépés, hogy a meccsre járók törött szemüveget hordanak, fogatlanok és alkoholisták is.

ALAPVONAL. Meggyőződésem, hogy ez a kulcs. A munkaadóhoz, az egyesülethez, a városhoz, a közeghez fűződő viszony. Az, hogy a helyet, ahol tarthatatlanná vált a helyzetem, legalább kicsit, de inkább nagyon az otthonomnak érzem-e. Mert ha az otthonomban okozok kárt, ha már otthon nem szeretnek, akkor valamit tenni, leginkább menni kell, azért is, hogy egyszer majd újra hazajöhessek.

ALAPVONAL. A legújabb ez a csütörtöki, belgrádi 2–1. Az ellenfél erejét tekintve értékesebb a hajdani oslói és ciprusi, valamint az Izland és Norvégia feletti hazai 2–1-nél, a szovjetek elleni ’77-essel vetekszik, a rotterdamihoz még nem ér fel.