Szülővárosában köszöntötték a vb-döntő spanyol hősét - videó!

Vágólapra másolva!
2011.07.11. 16:57
A 2010-es dél-afrikai világbajnokság spanyol győzelemmel végződő döntőjének egyéves évfordulóján megható kis ünnepséggel köszöntötték szülővárosában Andrés Iniestát. A világbajnoki döntő egyetlen gólját szerző apró barcelonai irányító a picinyke Fuentealbilla nevű városkában született, és szemmel láthatóan megbecsülik őt. Immár nem csak egy kávézó, hanem a városka barcás szurkolói csoportja is a zseniális 8-as nevét viseli.
INIESTA KÖSZÖNTÉSE SZÜLŐVÁROSÁBAN
INIESTA KÖSZÖNTÉSE SZÜLŐVÁROSÁBAN

Iniesta még egy kis beszédet is rögtönzött az ünnepségen, melyben elmondta, hogy a következő idényben azon lesznek, hogy megvédjék a címeiket, illetve visszaszerezzék, ami most nincs a kezükben (pl. Király-kupa).

„A legfontosabb, hogy fenntartsuk a lelkesedést, hogy ne veszítsünk el a jól végzett munkában lelhető örömünket. Egy újabb év vár ránk, amikor megint óriási nyomást kell elviselnünk. Minden év egyre nehezebb lesz" – mondta Iniesta.

Természetesen a győztesen megvívott vb-döntő sem maradhatott szó nélkül: „Július 11-én elértem a legnagyobb dicsőséget, ami a futballban létezik. De ma ugyanolyan boldog vagyok, hogy ennyi nagyszerű ember között lehetek."

Ez nem kevesebb mint 1300 Barcelon-drukkert jelentett, akik Kasztília-La Mancha tartomány Barcelona-szurkolói klubjainak éves gyűlésére érkeztek a városba. Az egész napos rendezvényt este egy 750 fős vacsora zárta, melyen ugyancsak jelen volt Iniesta.

Jó hangulat az utcán (Fotó: Sport.es)
Jó hangulat az utcán (Fotó: Sport.es)
És jó hangulat egy bárban (Fotó: mundodeportivo.com)
És jó hangulat egy bárban (Fotó: mundodeportivo.com)
A helyi Barca-csoport cégére (Fotó: pbhigueruela.blogspot.com)
A helyi Barca-csoport cégére (Fotó: pbhigueruela.blogspot.com)
Iniesta a vadiúj családi borászat acél érlelőhordói előtt (Fotó: Sport.es
Iniesta a vadiúj családi borászat acél érlelőhordói előtt (Fotó: Sport.es
INIESTA KÖSZÖNTÉSE SZÜLŐVÁROSÁBAN
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik