Szelepcsajok 2016, idén rájuk kattantak leginkább olvasóink!

Vágólapra másolva!
2016.12.31. 11:22
Ismét eltelt egy év, és természetesen a komolyabb lélegzetvételű anyagok mellett ezúttal is kitérünk a könnyedebb tartalmakra év végi visszatekintésünk során. Ahogyan az utóbbi esztendőkben tettük (a 2013-as válogatás itt, a 2014-es itt, a 2015-ös pedig itt), ismét meglestük, kik voltak a tizenkét hónap legszebb sportolónői, sportbarátnői/feleségei, -fanatikusai, esetleg televíziós személyiségei. Jöjjenek tehát az idei legnépszerűbb szelepcsajok, és ne feledjék, ez a lista ezúttal is az önök „szavazatai” (mire kattintottak a legtöbben) alapján állt össze, így az önök ízlését tükrözi!

1. A PÓLÓKIRÁLYNŐ

A magyar női vízilabda-válogatott kapusa már január közepén elnyerte olvasóink szívét, amikor az Európa-bajnokság legszexisebb játékosait mutatta be a szerb Blic. A mi szavazásunkon „természetesen” toronymagasan nyert Gangl Edina – akivel a Helyzetbe hozzuk sorozatunkban közelebbről is megismerkedhettek.

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!



2. FÜRDŐRUHÁS SZÉPSÉGEK – KÖZTÜK EGY MAGYAR LÁNNYAL!

Az év legjobban várt képei – az amerikaiak csak így jellemzik a Sports Illustrated magazin fürdőruhás kiadását. A „Swimsuit Edition” 2016-os kiadásában a világ legszebb modelljei és sportolói kapnak helyet, benne Irina Sejkkel, Lindsey Vonn-nal, Ronda Rouseyval és egy magyar lánnyal, Palvin Barbarával!

A GALÉRIA NAGYÍTÁSÁHOZ KATTINTSON IDE!


Palvin Barbarának egyébként már a bemutatkozó anyagát is nagy örömmel kattintották.



3. A POÉNGYÁROS ÚSZÓ BARÁTNŐJE IS LESZAKÍTOTTA A NETET

A riói olimpia egyik nagy berobbanója Kenderesi Tamás volt, aki 200 pillangón bronzérmet szerzett, emellett sablonoktól mentes, vicces nyilatkozatait pedig zabálták a népek. Azt nem különben, amikor kiderült, hogy a párja is kint van Rióban, merthogy ő is olimpikon, Sebestyén Dalma.

Taking off tomorrow#roadtorio #cantwait

4. ÖRÖMÉBEN VETKŐZŐ

Az első, amelynek nincs magyar vonatkozása! Mario Suárez 2016 januárjában szerződött a Fiorentinától a Watfordhoz. A Valenciához kölcsönadott spanyol középpályás modell párja, Malena Costa az Instagramon meztelen fotóval ünnepelte, amikor 200 ezer követő fölé lépett a közösségi oldalon. Szép csendben jegyezzük meg, hogy mindjárt meglesz a 300 000. is…

Angliába igazolt, a barátnője meztelenre vetkőzött (Fotó: Instagram)
Angliába igazolt, a barátnője meztelenre vetkőzött (Fotó: Instagram)


5. NEM IS OLYAN RONDA…

Jó, ez elég olcsó lett, de attól még tény. Azt már feljebb említettük, hogy Ronda Rousey is helyet kapott az SI fürdőruhás számában, viszont még a megjelenés előtt – hogy, hogy nem! – kiszivárogtak olyan képek, amelyeken csak testfestést viselt. Ez bőven indok volt a kattintásra. Mint ahogy az is, hogy nem sokkal később ismét nem tudta magán tartani a ruháját az MMA-s.

Kiszivárgott! Ronda Rousey meztelenül pózolt (Fotó: Twitter)
Kiszivárgott! Ronda Rousey meztelenül pózolt (Fotó: Twitter)


6. SZUPERSZEXI VILÁGBAJNOK

Dominika Cibulková nyerte meg az idei női tenisz-világbajnokságot, a világranglistán pedig az előkelő ötödik helyet foglalja el. Itt erről picit lecsúszott, de szuperszexi szelfijével azért így is rengeteg olvasónak szerzett örömöt.

(Forrás: Instagram)
(Forrás: Instagram)


7. KAPÁSBÓL BELESZERETETT A VILÁG

Jó, abbahagytam… De ez is tény. Kapás Boglárka gyakorlatilag berobbant az emberek szívébe a riói olimpián, a 800 méter gyorson bronzérmet nyerő angyal arcú lány pedig annyi szerelmes emojit kapott, amennyit már nem bírt el az internet. Spoiler, ő lett volna a szerkesztői kedvenc is, ha nem kerül be a listába. Mondjuk, ennél feljebb is lett volna helye, de ez már személyes megjegyzés.

(Fotó: Action Images)
(Fotó: Action Images)

8. OLIMPIAI SZÉPSÉGEK – MÉÉÉG

Gangl Edináról, Sebestyén Dalmáról (és a szavazást amúgy megnyerő) Kapás Boglárkáról már ejtettünk szót, de a magyar olimpiai csapatban rajtuk kívül is számos szépség szerepelt, ennek apropóján pedig közöltünk is róluk egy összeállítást.

Földházi Zsófia (öttusa) (Fotó: facebook.com/foldhazizsofia)
Földházi Zsófia (öttusa) (Fotó: facebook.com/foldhazizsofia)

És az azokat is bemutattuk, akikbe az olimpián mindenki belezúgott. Róluk itt találhat további képeket, videókat!



9. VISSZATÉRT EGY RÉGI ISMERŐS

A 2014-es „kiírást” megnyerő Szucsánszki Zita ezúttal az elmúlt évtized hajváltozásaival került a figyelem középpontjába, majd őt is Helyzetbe hoztuk.

Szucsánszki Zita a Nemzeti Sport fotózásán
Szucsánszki Zita a Nemzeti Sport fotózásán

10. ÍGY GÖTZÉNEK IS KÖNNYEBB HAZATÉRNI

Mario Götze háromévnyi bayernes kitérő után tért vissza Dortmundba. A szezon előtti feltöltődés jegyében párjával ment el nyaralni. Így mondjuk könnyű elfelejteni a gondokat…

Snap: vidaannkathrin


11. MISS BUMBUM 2015

Suzy Cortez, avagy legszebb fenekű brazil modell az előző Aranylabdán Lionel Messi mellett foglalt állást, merésznek kevésbé nevezhető tippje pedig végül ült is. Ezt pedig meg is ünnepelte, szinte hihetetlen, de vetkőzéssel.

Suzy Cortez Messi mezében (Forrás: instagram.com/suzycortezoficial)
Suzy Cortez Messi mezében (Forrás: instagram.com/suzycortezoficial)


12. A MÉMKIRÁLYNŐ VISSZATÉRT!

McKayla Maroney a londoni olimpián egy arany- és egy ezüstérmet szerzett. Utóbbit egyéniben, a dobogón bemutatott „not impressed” grimasza egy csapásra világhírűvé és a 2012-es játékok mémkirálynőjévé tették. Szakmaváltásával itt foglalkoztunk, külsőváltásáról pedig alant emlékezünk meg.

(Fotó: Action Images)
(Fotó: Action Images)

Happy 4th

13. BAYERN-HOZZÁTARTOZÓK

Merthogy több is volt belőlük, úgyhogy meg is mutatjuk őket. A legjobban Robert Lewandowski párjának edzése hatotta meg a publikumot, de Arturo Vidal testvére is leszakította a netet, ahogyan az Oktoberfesten történő bulizgatás is. Ja, és persze a Bundesliga top WAG-jei között is akad néhány bayernes.

(Fotó: Instagram)
(Fotó: Instagram)
Előkerült Vidal testvére, rajta máshogy feszül a mez… (Fotó: Twitter)
Előkerült Vidal testvére, rajta máshogy feszül a mez… (Fotó: Twitter)


+1. SZERKESZTŐI KEDVENC

Kapás Boglárka végül felfért a listára, Ludivine Sagna már nyert ebben a kategóriában, ahogyan Tápai Szabina is. Most ezért új vizekre evezünk, az F1-től elvileg visszavonuló Jenson Button barátnőjét Brittny Wardot mutatjuk meg. Ő a paskoló a videón.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik